Táltos terápia - 1. rész
Írta: Q A |
2009. április 28. kedd 17:05 |
A szombati koncert fellépői nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint a '75 óta létező Vágtázó Halottkémek legjobb pillanatainak felidézésére és arra, hogy a dicső múltból építkezve, új távlatokat nyitnak. Talán ők sem számítottak arra, hogy több, mint három órán keresztül fog vágtázni az életerő, a Petőfi Csarnok falai között.
Nem tudom megállni, hogy néhány emberöltővel ezelőtti emlékemet föl ne idézzem. 1983-at írtunk, takaréklángon, de még üzemelt a Budai Ifipark. Egy augusztusi szombat délutánon, nagy számú, a korabeli közízléssel inkompatibilis külsejű csoport gyülekezett, a Budai Vár, Döbrentei téri oldalában. Aznap este – sorrendben – a Tizedes, a Marina Revü, a Rizikó Faktor és az Auróra lépett fel, majd hirtelen felindulásból, a Halottkémek foglalták el a színpadot. A sejtmemóriában tárolt ősképeket idézte, az a különös, elképesztő energiával hömpölygő hangfolyam. A Vár falai és a közeli Duna között áramló hangok, a színpadon zajló események okán, máig, egyik meghatározó koncertélményem maradt.
Jó ideig, szinte minden koncertjüket meglátogattam, a széles nyilvánosság előtt meg sem hirdetett zenés felolvasóestektől, akusztikus kísérletektől, a Club MM-ben és a Ganzban megrendezett nagyszabású előadásokig. Azután nagyon ráerősítettek, turnéztak itthon, külföldön, s kezdtem úgy érezni, hogy ők sem tudják elkerülni az évezredes tézist, mely szerint a mennyiség uralma, a minőség hanyatlásához vezet. Egy idő után ők is belefáradhattak, mert egyszer csak szárnyra kapott a hír: előbb az alapító atyák egyike távozott, majd kis idő múltán a zenekar tagjai is más formációkban folytatták.
Néhány éve, ellepték a várost a Vágtázó Csodaszarvas plakátjai. A debütáló fellépés kedvező fogadtatásán felbuzdulva, a formáció immár állandó tagsággal, rendszeresen telt házakkal koncertezik. Vélhetően, ennek hatására ötlött fel, Grandpierre Atillában, hogy ideje lenne összejönni a régi zenésztársakkal is, hátha kikerekedik valami olyasmi, amitől mindannyian új erőre kapnak.
Talán, még ők sem számítottak arra, mennyire kikerekedett!
Vége az 1. oldalnak