Süveges Gergő: Apa-kép-írás 108. – Tiltott pózok – Végső kvartett

A legutóbbi alkalommal arról próbáltam meggyőzni a kedves Olvasót, hogy léteznek olyan veszedelmes testhelyzetek, amelyeket jobb, ha elkerül az előrelátó szülő. Vannak olyan mozdulatok, amelyeket ki kellene törölnünk a repertoárunkból, akadnak olyan pózok, amelyek garantáltan fájni fognak. Mármint nekünk. Ki másnak.

A csemeték ugyanis folyamatos lesben állnak, hogy lecsaphassanak. Alapvető törekvésük, hogy ránk másszanak, gyömöszöljenek, csimpaszkodjanak, egyszóval mászókának, bordásfalnak, dobbantónak, matracnak és bokszzsáknak használjanak. Szülőnek lenni jó!

A múlt alkalommal felsoroltam néhány apróságot, amelyekre érdemes ügyelni. Kanapé alá begurult játékot kizárólag akkor érdemes keresgélni, amikor a gyermekek alszanak vagy óvodában vannak, különben fájni fog. Cipőt bekötni csakis fél lábon ugrálva szabad, mert a guggolás, fél térdre ereszkedés előbb-utóbb fájni fog. A gyerekszoba padlóján, netán a nyári fűben hanyatt feküdni hihetetlen könnyelműség, ez a mozdulat ugyanis – kell-e külön mondanom – hamarosan fájni fog.

Egyszóval: a mindennapi, szinte automatikus mozdulatokra kell leginkább odafigyelnünk, mert a lesben állók épp az éberségünk résein át támadnak könyörtelenül.
Továbbra is fenntartom, hogy okos ember a más kárán tanul, az önzetlen pedig elmondja rossz tapasztalatait az okosnak. Következzék tehát folytatólagosan még négy pozitúra, amely veszedelmes.

4. Széken ülve két lábat előrenyújtani
Veszélyfaktor: 3; fájdalom: 4; szabadulási esély: 5.
Az esemény bekövetkezhet a nappaliban ülve, beszélgetve, de akár a konyhában is, ebéd közben. Tulajdonképpen mindegy. Alapját az az évszázados tapasztalat adja, hogy az ember olykor megmozdítja a lábát. Maga alá húzza, kinyújtja. A baj elsősorban a kinyújtással van. Akkor ugyanis az élelmesebb gyermekek azonmód felrikkantanak: „hurrá, csúszda!”, és már vágtatnak is a nyújtott lábú szülő nyújtott lába felé, rávetik magukat combközép tájékán, és szánkáznak bokairányba. A veszélyfaktor azért csak hármas, mert van némi esélyünk arra, hogy a nyújtott lábat ne vegyék észre a siklani vágyók: ha például az étkezőasztal alatt, lopva nyújtózunk, nem biztos, hogy felfedeztetünk. De azért nagyon valószínű.
Olykor egymáson is gyakorolnak…

… de ez csak ritka kivétel. Mindenesetre ha bekövetkezik a baj, a szenvedő alany (a csúszda) hangosan feljajdul, hiszen a váratlan erőhatás olyan irányba hajlítaná megfáradt lábát, amerre az nem hajlik. Azért kapott mégis csak négyest, mert ez azért még mindig kevésbé rossz, mint amikor az alhasunkon ugrálnak…
A szabadulás biztosra vehető, hiszen vagy leérnek a csúszda aljára a vicces kedvű nebulók, és ezzel megszűnik a kín; vagy egyszerűen kettéválik a csúszda, a szánkázó kacagány pedig földre pottyan. És icipicit neki is fáj. Persze a szülői fájdalom ennél sokkal maradandóbb, de az is garantált, hogy egy csúszásnál többet sosem tudnak kiharcolni. A pórul járt szülő menten maga alá húzza sajgó csúszdáját, gátat vetve a további partizánakcióknak.

5. Egyszerűen megállni a szobában, előszobában, konyhában – vagy bárhol másutt
Veszélyfaktor: 5; fájdalom: 2; szabadulási esély: 2.
Hogyne lenne ötös a dolog veszedelmessége, amikor egészen magától értetődő mozdulatról van szó. Az ember csak áll a két lábán, és nem csinál semmi egyebet. Vagy gondolkodik, vagy könyvet keres a polcon, vagy csak úgy létezik. Ekkor jön a csemete, aki felnéz a szülőre…

… majd nemes egyszerűséggel belekapaszkodik a nadrágjába. Átöleli szorosan, lábát pedig a földtől elemeli. A nadrág erre – mondanom sem kell – elindul lefelé, Apa pedig némi morcos szégyenkezéssel próbálja eltávolítani a kis piócát, aki pedig csak a szeretetét akarja kifejezni – egyre pucérabb apjának.
A fájdalom ebben az esetben szinte elhanyagolható (a nadrágot nem kérdeztem meg), megússzuk néhány kisebb lila folttal, azonban nadrágunk vesztesként kerülhet ki a küzdelemből.
Ezért is kapott alacsony pontot a szabadulás esélye. A gyermek ugyanis ragaszkodik a lábunkhoz, a lábunk és őközötte a lefelé gyűrődő nadrágunkhoz, egyszóval levakarni szinte lehetetlen.

6. Gyermekhez lehajolni, orcájára puszit adni
Veszélyfaktor: 5; fájdalom: 4; szabadulási esély: 2.
Távozáskor, érkezéskor, dicséretnél vagy csak úgy: olykor puszit nyomunk a kis tökfejek arcára vagy kobakjára. És mivel alacsonyabbak, mint mi, a művelethez vagy leguggolunk, vagy lehajolunk hozzájuk. Végzetes hiba. A lehajoló szülő ugyanis egy villámgyors nyakátkaroló hadművelet révén pillanatok alatt kap a nyakába egy csimpaszkodó nehezéket, amely nem tágít, súlyos, és még kacag is.

Ami a fájdalmat illet: ez a típusú nyakravaló alaposan húzza, nyúzza a nyakunkat, meggyötri a tarkónkat, ráadásul a derekunkat is próbára teszi.
Szabadulni tőle szinte csak erőszakkal lehet. Lásd mint fent.

7. Leülni egy fotelba, netán könyvet, újságot kinyitni
Veszélyfaktor: 5; fájdalom: 0; szabadulási esély: 1.
Hát ez teljességgel lehetetlen. Nem fáj cseppet sem, de garantált. Amint hátsónk a fotelt eléri, felhangzik a mondat: „Apa, látom, most ráérsz…” És akkor kiderül, hogy ő is éppen könyvet akart olvasni, keressük meg azt a mesét, amelyet a múltkor elkezdtünk; már rég meg akarta kérdezni, hogy a Holdon tényleg csak búvárruhában lehet-e közlekedni; illetve hogy képzeljem csak el, a Bencéék ettek már rágógumit, és akkor az micsoda is voltaképpen…
A szabadulási esély itt békén hagyási esélyt jelent. Statisztikailag gyakorlatilag kimutathatatlan. Kizárt, hogy békén hagyjanak, a vége úgyis az lesz, hogy mesét olvasunk nekik.

(Ez azonban – a teljesség kedvéért jegyzem meg – nem csak gyerekek esetében veszedelmes. Tudják, azt mondják, ha meg akarod tudni, mi jár a feleséged fejében, ülj le és nyiss ki egy újságot…)

Konklúzió
Mi lehet a végső kicsengés? Mi más, mint hogy ha nem szeretnénk ezeket a gazembereket, már rég aprófává hasogattuk volna őket. De mivel nagyon szeretjük őket, még az is lehet, hogy nagyon hiányozna, ha nem minket használnának mászókának, bordásfalnak, dobbantónak, matracnak és bokszzsáknak.
Igen: addig jó, míg használnak.
De jó, hogy még egy darabig „addig” van…