Híradó mottó
2012. május 17. frissítve 01.15

Eduardo "nagyon veszélyes ember volt" - megszólalt a bolíviai belügyminiszter

Forrás: hirado.hu/MTI | 2009. április 20. hétfő 16:54 |
| A+ A- | Megosztás:

A magyar titkosszolgálatok nem tudnak olyan terroristasejtről Bolíviában, amelynek magyar tagjai is lennének - közölte egy neve elhallgatását kérő illetékes

A magyar titkosszolgálatok nem tudnak olyan terroristasejtről Bolíviában, amelynek magyar tagjai is lennének - mondta az MTI-nek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok neve elhallgatását kérő illetékese.
   
"A magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknak semmi olyan információja nem volt olyan személyek tevékenységére vonatkozóan, akik bármilyen módon kapcsolatba hozhatók azzal, ami most történt" - mondta az MTI-nek nyilatkozó illetékes.
   
A magyar polgári titkosszolgálatok nem kaptak semmiféle értesítést a bolíviaiaktól a csütörtöki kommandósakció kapcsán. A két ország szolgálatai között ugyanis nincsen kapcsolat - tette hozzá.

Santa Cruz, bolíviai merénylet, Rózsa-Flores, Magyarosi Árpád


   
A szakember az MTI-nek elmondta, hogy a három érintett magyar egyike sem került a magyar titkosszolgálatok látókörébe a bolíviai történésekkel kapcsolatban.
   
A három férfi egyike sem állt formális vagy informális kapcsolatban egyik magyar nemzetbiztonsági szervvel sem, nem dolgozott egyik szolgálatnak sem - mondta az illetékes.
   
Bolíviai kommandósok csütörtökön helyi idő szerint hajnali fél négy körül támadtak Santa Cruz városban, a Las Américas nevű szálloda negyedik emeletén több emberre. Az akcióban - amelyet utóbb egy Evo Morales elnök meggyilkolására felesküdött terrorista sejt felszámolásának minősítettek - lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert; letartóztatták továbbá a magyar Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot.
   
Álvaro García Linera bolíviai alelnök vasárnap arról beszélt, hogy "csak egy csápja egy hatalmas polipnak" a bolíviai kommandósok által Santa Cruzban csütörtökön felszámolt terrorcsoport, és e polip "még mindig aktív az ország különböző régióiban, végső célja káoszt teremteni és megingatni a kormányt az államfő meggyilkolásával".
   
Az alelnök szerint az állam létét fenyegető hatalmas terrorista gépezetnek feltehetőleg csak valójában "10 százalékát vagy még kisebb részét" leplezték le, és ez vonatkozik a lefoglalt fegyverarzenálra is.

A Bolíviában összeesküvéssel vádolt csoportot tavaly óta figyelték

A bolíviai belügyminiszter közlése szerint 2008 óta toborzással és kiképzéssel foglalkozott a dél-amerikai ország keleti részében az a csoport, amelyet a múlt csütörtökön számoltak fel az állambiztonsági erők.
   
Ez a terroristák első operatív csoportja volt. Az állambiztonsági erők tavaly vették észre és kezdték figyelni őket Santa Cruz térségében - mondta a hétfőn az El Deber című bolíviai lapban megjelent interjújában Alfredo Rada, aki megismételte azt az állítást, hogy a céljuk erőszakhullám elindítása volt.

Bolívia: merényletre készülő magyarokat lőttek le


   
A miniszter szerint katonailag kiképzett személyek voltak, akik élén Rózsa Flores Eduardo állt. Róla Alfredo Rada azt állította, hogy kapcsolatai voltak a magyar titkosszolgálatokkal és a balkáni szélsőjobboldallal, s az Opus Dei katolikus szervezettel is szövetségben álló, fanatikus, ultranacionalista, antikommunista egyén volt.
   
A miniszter szerint Rózsa több hamis személyi dokumentummal lépett be az országba, de tudott okmányt hamisítani is. "Nagyon veszélyes emberről" volt szó, aki "nem azért tért vissza Bolíviába, hogy törvényesen engedélyezett tevékenységet folytasson" - mondta. Már tavaly sikerült neki embereket toborozni és kiképezni felforgató tevékenységre - tette hozzá.
   
Alfredo Rada közölte, hogy most kezdődik a "terrorista csoportok" beérkezési útvonalának és az összeesküvési tervek értelmi szerzőinek a kiderítése.
   
A lap az interjú mellé csatolta egy közvélemény-kutatás eredményét, amely szerint a megkérdezettek 25 százaléka elhiszi, hogy gyilkos merénylet készült Evo Morales államfő ellen, 65 százalék nem, 10 százaléknak pedig kétségei vannak.

Házkutatást tartottak Rózsa Flores Eduardo házánál

Bejelentésre vonult ki és tartott házkutatást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Rózsa Flores Eduardo szurdokpüspöki házánál; a bejelentés arról szólt, hogy lőfegyverek, robbanóanyagok vannak a házban - közölte az ORFK.

Szászvári Linda


   
A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton bejelentésre vonultak ki, és különböző tárgyakat foglaltak le, amelyek szakértői vizsgálata még tart, így ezekről egyelőre nem beszélnek. Az MTI úgy tudja, a rendőrség lőfegyvereket foglalt le. Az ORFK információi szerint a férfi Magyarországon nem volt büntetve.
   
A rendőrséghez egyelőre nem érkezett megkeresés a bolíviai hatóságoktól; az ORFK még múlt héten tájékoztatást kért a bolíviai rendőrségtől az Interpolon keresztül, és jelezte, hogy ha megkeresés érkezik a dél-amerikai ország hatóságától, akkor a jogszabályi kereteken belül a magyar rendőrség együttműködik.

Gyertyák - Gyász


   
Szászvári Linda, a férfi barátnője hétfőn az MTI-nek azt mondta: Rózsa Flores Eduardo 2004-ben vette meg a szurdokpüspöki házat. Katona volt, aki gyűjtötte a katonai tárgyakat, relikviákat, töltényhüvelyeket és késeket is. "Ezért hiszik azt, hogy itt fegyverarzenál van" - tette hozzá.

Írország nemzetközi vizsgálatot szeretne annak az ír állampolgárnak a halála ügyében, akit bolíviai rendőrök lőttek agyon az állítólag a dél-amerikai ország elnökének életére törő "terrorista csoport" felszámolása közben - közölte hétfőn az ír kormány. Evo Morales bolíviai elnök múlt vasárnap nemzetközi vizsgálóbizottságot javasolt annak igazolására, hogy valóban az ő életére törtek a "terroristák".


   
A csütörtöki bolíviai rajtaütésben lelőtt férfi gyűjtött emellett rendszám- és utcanévtáblákat, de még a házfelügyelő fellehetőségét is jelzi egy tábla az udvaron. Szászvári Linda cáfolta azokat a híreket, miszerint kedvese a ház udvarán tartott lőgyakorlatokat.
   
Azzal a hírrel, felvétellel kapcsolatban, hogy Rózsa Flores Eduardo Gyurcsány Ferenc arcképére lövöldözött, Szászvári Linda elmondta, a férfi a délszláv háborúból hozta haza a szétlőtt autóajtót, a Gyurcsány-fejet pedig, amit egy tüntetésen használtak, ajándékba kapta. Ebből a kettőből készült a "kompozíció", erre azonban nem lőtt - fűzte hozzá.
   
A szurdokpüspöki ház barna vaskapuján nagy, fehér betűs felirat áll: "Mondjon le!!!". Mellette a betonon mécsesek égnek.
   
Bolíviai kommandósok csütörtökön helyi idő szerint hajnali fél négy körül támadtak Santa Cruz városban, a Las Américas nevű szálloda negyedik emeletén több emberre. Az akcióban - amelyet utóbb egy Evo Morales elnök meggyilkolására felesküdött terrorista sejt felszámolásának minősítettek - lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert; letartóztatták továbbá a magyar Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot.

Megosztás:
Képgaléria