Híradó mottó
2012. május 17. frissítve 01.10

Napelemes hajóval a Föld körül

Írta: Delta | 2009. április 17. péntek 13:04 |
| A+ A- | Megosztás:

Pusztán a Nap energiáját kihasználva, 120 nap alatt körbehajózni a Földet! – akár egy Verne-regény kezdete is lehetne

Ám, ami a kora technikai fejlettségén messze túlmutató fantáziájú írónak nem jutott eszébe, svájci és német mérnököknek igen. A most épülő PlanetSolar nevű katamarán, amely várhatóan 2010-ben indul útnak, olyan mint egy hatalmas úszó napelem. A 60 tonnás, 31 méter hosszú és 15 méter széles hajót egy 470 négyzetméteres napelem látja majd el energiával.

Átlagsebessége 19 km lesz óránként, ami persze attól függően változik, hogy éppen mennyire süt a Nap. Ha a hajó elkészítésén dolgozó fejlesztőcsapat terve sikerül, akkor a PlanetSolar lesz az első napelemmel működő közlekedési eszköz, amelyik megkerüli a Földet. Ezzel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a hajózás miatt évente kétszer annyi szén-dioxid kerül a légkörbe, mint a légi közlekedés miatt.

Megosztás:
Képgaléria