A szakadt, drogos rocksztár: Pete Doherty
Forrás: Lilo |
2009. április 13. hétfő 14:35 |
Hosszú, göröngyös út a Libertinestől egészen a Grace/Wastelands-ig
Azon szerencsések egyike voltam tavaly, akik a Sziget fesztiválon fellépő Babyshambles bulijára kijutottak. Már a koncert előtt fogadásokat kötöttek az emberek, hogy elmarad-e a fellépése. Hiszen nem is olyan régen Belgiumban Pete Doherty fogta magát és egyszerűen lejött a színpadról a koncert felénél, mert összekapott az egyik bandataggal. Megteheti, hiszen ő Pete Doherty. A szigetes koncert viszont nem maradt el, bár Pete nehezen tudott összpontosítani és koncentrálni, mégis végigcsinálta. A fókuszálás amúgy sem az erőssége, főleg mert komoly és folyamatos drogproblémákkal küzd. De legutóbb azt nyilatkozta, hogy új albumával együtt ő maga is új, tiszta életet kezd.
Pete még 1997-ben lett a Libertines nevű zenekar tagja. A csapat hihetetlen sikeréhez Pete is nagyban hozzájárult. Már ebben az időszakban is kiderült, hogy nagyon tehetséges dalszövegíró. Különösen jó érzéke van a versíráshoz, nem véletlen, hogy 16 évesen még versíróversenyeket is nyert. Sajnos 2004-ben feloszlott a Libertines. A zenekar másik kulcsemberénél, Carl Baratnál akkor telt be a pohár, amikor Doherty egyszerűen kirabolta a lakását, amíg ő turnézni volt. Pete már akkor is drogozott és így akart pénzt szerezni anyagra.
A Libertines után saját bandát alapított Babyshambles néven, amely eddig két albumot adott ki, Down In Albion (2005) és Shotter’s Nation (2007). A rocksztár igencsak mozgalmas életét elég nehéz leképezni, szinte mindennap balhékba, drogügyletekbe, rablásba, verekedésbe keveredik.
A hírnevet talán nem is sajátos zenei tehetségének köszönheti, hanem sokkal inkább híres szuper modell barátnőinek. Évekig járt Irina Lazarenau-val és Kate Moss-szal. Katet akár még vissza is szerezné. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy lefejelné Moss aktuális barátját (Jamie Hince-t), majd a hátára kapná régi szerelmét és elfutna vele. Mostanában egyébként nincs túl jó állapotban Pete, úgyhogy túl messzire nem jutna a modellel a hátán. Sohasem volt divatmajom, mindig inkább szedett- vedett, kicsit lepukkant, koszos körmű, karikás szemű zenész image-t hordozott. Vagyis azt azért nem lehet mondani, hogy rajongói a külseje miatt szeretik őt. Mégis van benne valami varázslatos, ami mágnesként vonzza az embereket.
Ahogy már említettem Pete megújul, és ha nem is hagy fel teljesen eddigi féktelen „művész életével” megpróbálja mérsékelni kicsapongásait. Drogfüggőségéről csak annyit mond, hogy ne aggódjunk, mindent kézben tart. Mostanság már nem kényszerül arra, hogy barátai otthonát kirabolja, mint 2003-ban, hiszen elég sok pénzt hoztak a jogdíjak. Sportautóval furikázik és egy hatalmas háza van Wiltshire-ben, amelyet macskáival oszt meg. (Ezek egyébként tényleg állatok és nem pedig pláza cicák!)
Elmondása szerint régebben gyakran adott el különböző brit pletykalapoknak hamis sztorikat, csak azért, hogy egy kis pénzhez jusson. Legújabb szóló albuma Grace/Wastelands néven fut. Stephen Street a lemez producere, ami azért sokat elárul, hiszen Street igazi mágusnak számít a brit zeneiparban. Dolgozott többek között a Smiths, a Blur, vagy éppen Morrissey albumain is. A lemezen helyenként Dot Allison, Wolfman és Graham Coxon segítenek be Petenek a hangszerelésben és az éneklésben egyaránt. Az album hangszerelése nem túl bonyolult, általában egy kis könnyed gitározás hallható a háttérben, vagy esetleg szomorkás jazz-es trombita. Ami húz igazán, az a szöveg. Doherty szövegírói tehetsége került előtérbe, és ezzel nem nyúltak mellé, mert a dalszövegek tényleg sziporkázóak. Jó részük még a Libertines-es korszakban íródott csak Pete újra elővette, átírta, leporolgatta őket és így letisztulva kerültek fel a Grace/Wastelandsre. A lemez Doherty legjavát adja, hiszen világéletében nosztalgikus balladákat és melankólikus sanzonokat tudott a legjobban énekelni.
Kedvenc témái: a szépség, a drogok élvezete és a szabályok megszegése – különös hármas. Az album egyik legmegkapóbb dala a „Lady, don’t fall backwards” egy apró gyöngyszem, amelynek inkább a szövege ragad magával, semmint a zenéje. Említésre méltó még a „Sheepskin Tearaway” című nóta, amely egy lány és egy sebhelyes (heroinnal telenyomott) fiú románcáról szól. A szólólemez Doherty valódi énjéhez áll közel, nem annyira indie, mint amilyen a Libertines volt, inkább nyugodtabb, lassabb és érződik, hogy a gitáros-énekes sokkal otthonosabban mozog ebben a zenei közegben.
Hogy mik Pete tervei a jövőre nézve? Az egyelőre rejtély. Viszont felröppent, hogy esetleg a Libertines újra összeáll, bár erről még Carl Baratot is meg kellene győzni, mindenesetre Doherty nem zárkózik el a közös zenélés elől. De ezek egyelőre csak pletykák, az viszont biztos, hogy a szólóalbum nagyot fog durranni, és talán azzal, hogy ha figyelmesen meghallgatjuk, kicsit közelebb kerülünk ahhoz a meg nem értett, különös világhoz, amelyet Pete Doherty képvisel. Addig is, kutyából nem lesz szalonna, tehát énekeljük Pete-tel: „Meet me in Chinatown for opium and tea..” ahogy az az új albumon hallható.