Amikor a zene próbált politikát formálni, Anglia a 80-as években 2.rész

A 80-as évek eleji változó Angliának az újhullám és a társadalmi elégedetlenség próbált más irányt szabni. Idővel minden módosult: a thatcheri keménység és a zenei radikalizmus is felpuhult, egyik sem előnyére változott

A brit pop legösszehangoltabb fellépése Margaret Thatcher ellen 1985 novemberére tehető.

Billy Bragg és Paul Weller, az akkor még csak képviselő, későbbi munkáspárti külügyminiszterrel Robin Cookkal közösen elindította a Red Wedge, vagyis a Vörös Ék mozgalmat, amelyet ’86 tavaszán egy hét állomásból álló angliai turné követett, olyan fellépőkkel Bragg és Weller mellett, mint  Jimmy Sommerville, a Bronski Beat énekese, Johnny Marr, a Smiths-ből, a Damners, vagy éppen Junior Giscombe. Az 1987-es parlamenti választások előtt ismét nyomult az ék, olyanokkal kiegészülve, mint Matt Johnson a The The-ből, Captain Sensible, vagy a Blow Monkeys. Bár a társadalom erősen átpolitizált volt, mégsem sikerült a politikai popnak megszólítani kellő mennyiségű első szavazót, így ismét elsöprő Tory győzelem született. (Bár nőtt a baloldali első szavazók aránya az 1983-as 29-ről 34 százalékra, de ez mégsem volt elég, hogy befogják a konzervatívok 45 százalékos támogatottságát.)

A munkáspárti választási buktát követő rezignált, lemondó beletörődést a Farm együttes énekese foglalta össze igen plasztikusan: hiába nőtt 3 millióra a munkanélküliek száma Nagy Britanniában és ért el egyes területeken 60 százalékot a munkanélküliség a friss diplomások körében, míg az évtized elején mindenki dühös volt és harapott, ehhez pedig Clash-t, Specials-t, vagy éppen a Jam-et hallgatta, nos, addigra 1987-ben már mindenki beletörődött abba, hogy a konzervatív kormányzati ciklusok megszakíthatatlanok.

Persze voltak emellett a zenei gazdaságra ható egészen kivételes döntések és lépések a thatcheri időkben. A gazdasági fellendülés egyik unásig ismételgetett frázisa volt a kisvállalkozások támogatása, számuk felfuttatása. Ehhez indították be a kisvállalkozások anyagi támogatását, feltéve, ha a vállalkozó maga is betett a business-be 1000 fontot, ami akkoriban azért horribilis összegnek tűnt, viszont a kedvezmények az induló cégecskék számára csábítóak voltak. Vállalkozások tízezrei indultak el, hogy aztán becsődöljenek félév, egy év alatt. Viszont voltak, akik talpon tudtak maradni. Bár elsőre meglepő, mégis azok a kis független kiadók élték túl az időszakot, amelyek a mai napig is virágoznak, méghozzá az indie zenekarok legjavát futtatva és kutatva föl. A nyolcvanas évek második felének köszönhető a Warp, a Creation vagy éppen a Domino független kiadók indulása. Végül a toryk is vereséget szenvedtek, őket természetesen a munkáspártiak követték és legalább olyan hosszú ciklussal – ha nem hosszabbal -, mint amilyentől anno Nagy Britanniát akarták megszabadítani.