Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Delta > Tudomány 

Egy manőverrel fordulnak a repülő állatok

2009. április 10. 13:59


Az ember évezredek óta figyeli a madarakat és méheket, hogy kiderítse, vajon hogyan repülnek

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Néhány kitartó kutatónak és a nagysebességű filmnek köszönhetően a válasz egy része megismerhető az amerikai Science tudományos magazin pénteken megjelent számában. Amikor a madarak, denevérek és a rovarok repülés közben fordulni akarnak, nem kell mást tenniük, mint újra normálisan csapkodni szárnyukat és már egyenesben is vannak újra. Ez meglepte a kutatókat, mert eddig azt feltételezték, hogy a fordulás több szakaszból áll. 

Álló helyzetben a fordulás három lépést igényel: indít az egyik láb, fordul a test, mozdul a másik láb. A repülő állatok azonban mindezt egyetlen lépésben megoldják: fordulnak, miközben a szárnyukkal csapkodva már el is indulnak az új irányban - állapította meg Tyson L. Hedrick, az Észak-Karolinai Egyetem munkatársa. "Nem számítottunk rá, hogy ilyen elegánsan zajlanak a dolgok" - mondta Tyson, hozzátéve, hogy a folyamat mérettől függetlenül ugyanaz, a muslicától a denevéren át a kakaduig. A kutató szerint szokatlan, hogy hat különböző mérettartományban ugyanaz az általános szabály érvényesül.

A kutatás a repülésnek egyetlen manőverére koncentrált: a jobbra vagy balra fordulásra, melyet a légi közlekedésben legyezőmozgásnak neveznek. A megállapítás a későbbiekben segítheti a robotrepülők fejlesztését is. A vizsgált, legegyszerűbb manőveren kívül a gépeknél előfordul még a billegtetés, amikor jobbra-balra billen a szárny és bólintás, amikor az orr fel-le mozog. E bonyolultabb repülés közbeni mozdulatsorok tanulmányozását is tervezik állatokon a kutatók. A tanulmányt az Egyesült Államok nemzeti tudományos alapja (NSF) támogatta.


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 9 szavazat alapján: 4.9

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben

Többen a tengerbe ugrottak a robbanást követően, az amerikai híradások szerint nem ömlik olaj a tengerbe

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

21:30
Érettségi (graduation)
amerikai filmdráma
2007.
korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott
23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek

Az M2 mai műsora