Süveges Gergő: Apa-kép-írás 107. – Tiltott pózok – Első trió

Alapvető szabály, hogy a gyerekek előtt nem használunk trágár szavakat, nem malackodunk, nem megyünk át a piros lámpán, nem nyaljuk le a lekváros kanalat, és egyáltalán, igyekszünk példamutatóan viselkedni.
A sorozat előző írásai itt olvashatók!

 „Nicht vor dem Kind” – mondá a bölcs német figyelmeztetés, amely annyi, de annyi helyzetben kell hogy eszünkbe jusson.

Csakhogy az a szomorú helyzet, hogy nem elég, ha a szánkra vigyázunk. Az önuralom, tudatosság, visszafogottság hármas jelszavát ki kell terjesztenünk a testünk többi részére is.
Ha a kedves Olvasó azt gondolná, hogy kisgyermekes házba hazatérve a fáradt vándor (értsd: Apa) egyszerűen levetheti magát egy fotelbe, netán kinyújthatja a lábát, horribile dictu végigheverhet a kanapén, akkor nagyon téved. Ezek a mozdulatok ugyanis nem gyermeki szemnek valók. Elsősorban azért, mert nemcsak a gyermeki szemre fejtik ki hatásukat, hanem a gyerekek többi részére is. Elsősorban a kezüket és a lábukat mobilizálják. Aminek nyomán előbb-utóbb apának fog fájni.

Kell ahhoz néhány sajgó élmény, hogy a tiltott mozdulatokat megtanuljuk, csak hát épp az a nehézség velük, hogy többnyire hétköznapi, automatikus testhelyzetekről van szó. Így aztán többnyire akkor kapcsol be a vészjelző a fejünkben, amikor már késő. Mert a gyerekek mindig gyorsabbak, mindig lesben állnak, és könyörtelenül lecsapnak.

Okos ember a más kárán tanul, az önzetlen pedig elmondja rossz tapasztalatait az okosnak. Szeretném, ha a kedves Olvasó okosabb lenne, mint én. Elmondom hát, mi az, amit nem szabad.

1. Kanapé vagy szekrény alá begurult játékot megkeresni
Veszélyfaktor: 5; fájdalom: 2; szabadulási esély: 4.
Abban a pillanatban, amikor a szülő hasra fekszik, hogy kihalásszon a kanapé alól egy legóemberkét vagy kerekét vesztett kisautót, valamelyik gyermek teljes bizonyossággal (erre utal a legmagasabb veszélyfaktor-osztályzat) a hátára pattan.
Megtörténik ez persze sok más esetben is...

… de szekrény alá mászva elkerülhetetlenül.
A fájdalom mértéke függ attól, hogy milyen távolságból, magasságról és mekkora lendülettel érkezik az indiánüvöltést hallató utód, de azért viszonylag könnyen meg lehet úszni a műveletet.

A szabadulás viszont nem olyan bonyolult feladat; elég, ha annyit mondunk: jó, akkor most felállok. A csemete vagy hanyatt-homlok menekül, vagy egyszerűen lepottyan.
S hogy vajon mi legyen a kanapé alá gurult játék sorsa? Két lehetőség van. Vagy magát a begurítót küldjük felfedezőútra, vagy megvárjuk az éjszakát, amikor a hátunkra pattanó nikkelbolhákat már elnyomta az álom.

2. Cipőt fél térden állva, netán guggolva bekötni
Veszélyfaktor: 4; fájdalom: 3; szabadulási esély: 4.
A helyzet kísértetiesen hasonlít a kanapé alá fekvéshez, ugyanis abban a pillanatban, hogy a szülő veszít a magasságából, a gyerekek számára könnyen elérhetővé válik. Márpedig ez térdelésnél és guggolásnál is könnyen belátható módon bekövetkezik.

A tiltott póz mindössze veszélyesség és fájdalom tekintetében különbözik az előzőtől. A veszély azért kisebb egy hangyányival, mert a cipőkötést a gyerekek nem mindig veszik észre. Ha sikerül kikerülni éber figyelmüket, nyert ügyünk van. A fájdalom azért vehemensebb, mert a cipőkötőt érő támadás többnyire hátulról érkezik, és a szülő hátára pattanó csemete általában apja vagy anyja nyakába csimpaszkodik, aminek haladéktalan fulladás a következménye. Ez megérdemli a négyest.
Ami a szabadulást illeti: ha levegőt kapunk egy rövid másodpercre, megrázhatjuk magunkat, és a csimpaszkodó kismajmok érett gyümölcsként hullanak le rólunk. Kivéve, ha végképp éretlenek, mert akkor maradnak. Lehet, hogy csak 3,5-et kellene erre adni…
Megoldás: makkos cipő, vagy gólyatartásban, állva, fél lábat felemelve megkötött masni. Az első stílus kérdése, a második pedig egyensúlyérzéké. Tessék gyakorolni.

3. Gyerekszoba padlóján (nyáron kertben) egyetlen pillanatra hanyatt feküdni
Veszélyfaktor: 5; fájdalom: 4; szabadulási esély: 2.
Nincs is annál jobb: a napsütésben fűbe heveredni, vagy egy pillanatra kinyújtóztatni a hátunkat, és elterülni a szőnyegen. És nincs is annál meggondolatlanabb. Egészen egyszerűen úgy tudnám jellemezni a helyzetet: mindig megtámadnak. Nincs kivétel. A percnyi pihenőre hanyatló szülő néhány másodperccel azután, hogy földet ért, hangos jajkiáltással bicskaként csuklik össze, lába magasba lendül, feje és karja megemelkedik, hiszen hasa felől gyermeki térdek, könyökök, vállak hatolnak mélyre, meg sem állva a teste túlfelén helyet foglaló gerincoszlopig.

A fájdalom-faktor azért négyes csupán, mert a hasba ugrásnál Apa esetében mindenképpen van rosszabb: amikor a vicces kedvű gyermek nem találja el pontosan a has tájékát, hanem a már emlegetett térdével, könyökével, vállával lejjebb csúszik kissé. Az ötös fájdalomindexet erre az esetre kell fenntartanunk.
 A szabaduláshoz mindenképpen hasizom szükséges, mert legalábbis védekező, valamint ellentámadó pózba kell emelkednünk. A puszta giliszta-tekergés sokszor nem elegendő. Hát még akkor, ha a jó példát látva egyéb gyermekeink is a hasunkon kötnek ki. Akkor aztán szabadulási esélyeink meredek zuhanásba kezdenek.

Részösszegzés
Ennyit hát az első három pozitúráról, melyeket gyermekek közelében nem engedhetünk meg magunknak. Elismerem, nem túlzottan egzotikus mozdulatok. Inkább nagyon is hétköznapiak. S nem lesznek különben a következő alkalommal sorra kerülők sem. Mindennapi pózok, nem mindennapi veszélyei. Ennek vagyunk kitéve, minek is tagadjuk.