Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Delta > Tudomány 

Olvad az Antarktisz: kettétört egy hatalmas jéghíd

2009. április 06. 21:49


Az elmúlt 50 év során 25 ezer négyzetkilométer jég veszett el, ennek megfelelően változtak a déli kontinens körvonalai is

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Leggyengébb pontján kettétört az Antarktiszon az úgynevezett Wilkins-jégself, a Charcot és Latady szigetekkel összekötő negyven kilométer hosszú jéghíd - jelentette a Der Spiegel című német lap online kiadása.

"Bámulatos, hogyan szakadt ketté a jég" - nyilatkozott David Vaughan, a brit Antarktis Survey gleccserkutatója az Európai Űrügynökség (ESA) egyik műholdja által készített felvétel kapcsán, melyen teljesen világosan látható a hasadék. "Sokáig vártunk arra, hogy ezt láthassuk".

A Wilkins-jégself az ötvenes években még 16 ezer négyzetkilométeren terült el, azóta harmadával csökkent a kiterjedése. Hatvan évvel ezelőtt a jégselfet a szárazfölddel összekötő jéghíd szélessége még száz kilométer volt - az idei antarktiszi nyarat azonban már nem bírta ki. "Csupán az elmúlt évben a jégself területe 14 százalékkal csökkent. A 2008. februári és májusi letöredezések pár óra alatt mentek végbe, és sérülékennyé tették a jéghíd maradékát" - magyarázta a münsteri egyetem geofizikusa, Angelika Humbert.

wilkins-jégself

Az elmúlt ötven év során kilenc antarktiszi jégself tört le vagy zsugorodott össze. Gyakran teljesen hirtelen történik ez, mint a Larsen A nevezetű jégtakaró esetében 1995-ben, vagy a Larsen B-nél 2002-ben. Összesen 25 ezer négyzetkilométer jég veszett el, ennek megfelelően változtak a déli kontinens körvonalai is.

A kutatók véleménye szerint az éghajlatváltozás okolható mindezért. Míg az északi sarkvidék egyértelműen drámai sebességgel olvad, az antarktiszi folyamatok sokáig zavarosak voltak. Csak pontszerűen mérték a hőmérséklet emelkedését, egyes vidékek még hűltek is, mint ahogy a mélytengeri hőmérséklet is csökkent. Januárban azonban a Washingtoni Egyetem kutatói a Nature című szaklapban megjelentettek egy cikket, amely először tanúsította, hogy az éghajlat melegedése az Antarktiszt is mindenütt ugyanolyan mértékben érinti.

Egyes jégselfek a tudományos elemzések szerint legalább tízezer évesek. Vaughan elmondása szerint több száz év szükséges kialakulásukhoz. A Wilkins-jégselfnél tett utolsó, januári látogatása során a jéghidat bevásárlóközpont-nagyságú jéghegyek vették körül.


Forrás: MTI


Hír értékelése 14 szavazat alapján: 4.1

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben

Többen a tengerbe ugrottak a robbanást követően, az amerikai híradások szerint nem ömlik olaj a tengerbe

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

21:30
Érettségi (graduation)
amerikai filmdráma
2007.
korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott
23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek

Az M2 mai műsora