Állami hitel az FHB-nak és az OTP-nek
2009. március 25. szerda 19:47 |
Nem úgynevezett bankmentő akció keretében, hanem piaci alapon kap állami kölcsönt az OTP Bank, illetve a Földhitel és Jelzálogbank. Ezzel a hazai székhelyű pénzintézetek versenyhelyzete javul és bővül a hitelezés.
Az OTP Bank több mint 400 milliárd, az FHB pedig 120 milliárd forint kölcsönt vesz fel a magyar államtól piaci kamatozással. A bankok a rendelkezésükre bocsátott összegből magyarországi lakossági, illetve kis-és középvállalati ügyfeleknek nyújtanak hiteleket. A pénz forrása az IMF és az Európai Unió 20 milliárd eurós hitelkerete.
Az OTP a ma aláírt szerződés értelmében legalább 200 milliárd forintot használ vállalkozások finanszírozására. A rendelkezésére bocsátott keret 500,8 millió eurót, 135 millió angol fontot , 20,1 milliárd japán jent, illetve 818,2 millió dollárt jelent. Urbán László vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a forrásköltséget csak az indokolt tételekkel növelik meg. A Pénzügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében az OTP Bank vállalta, hogy következő közgyűlésén egy állam által delegált személy is helyet kap a pénzintézet felügyelő bizottságában, illetve audit bizottságában, akik folyamatosan figyelemmel kísérik a hitel összegének felhasználását.
Az FHB igazgatóságában és felügyelő bizottságában most is ott ülnek az állam képviselői, de ha mandátumuk a hitelmegállapodás lejárta előtt megszűnik, újabb, a pénzügyminiszter álatl megjelölt tagot választanak a testületekbe.
Az FHB Csoport a rendelkezésére bocsátott keretből lakossági (lakás)hiteleket és KKV-kölcsönöket folyósít majd. A pénzintézet vállalja, hogy a hitelezési aktivitását nem csökkenti, hitelállományát a tavaly decemberi szinten tartja.
Gyuris Dániel vezérigazgató ezzel kapcsolatban elmondta: a tavaly évvégi hitelezési aktivitás már közepes teljesítményt tükrözött, de annak fenntartása sem kis vállalást jelent. A bankvezető úgy vélekedett, hogy a hazai székhelyű pénzintézetek komoly szerephez jutnak a válság hatásainak csillapításában, illetve a krízis elmúltával a "sebek gyógyításában".
A pénzügyminiszter és a banki vezetők egyaránt hangsúlyozták, hogy a hitelmegállapodással kiegyenlítődik az a versenyhátrány, amit a magyar pénzintézetek a külföldi bankok itteni leányvállataival szemben eddig elszenvedtek. A külföldi tulajdonú pénzintézetek anyabankjai ugyanis már részesülhettek állami támogatásban, illetve az itteni leánybankok részt vehetnek a Magyar Nemzeti Bank likviditást bővítő euroswap-tenderein. Ugyanakkor - mint Gyuris Dániel kiemelte - a magyar pénzintézet által kibocsátott jelzálogleveleket az Európai Központi Bank nem fogadja el fedezetként.
Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese külön hangsúlyozta: az állammal kötött egyezségnek semmi köze a bankmentő csomaghoz. Olyanra ugyanis a magyar pénzintézeteknek ugyanis nincs szükségük - a likviditás bővítésére annál inkább.