Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 03. péntek, Hilda
HangAdo.tv > Recenzió 

Romlott szerelem

2009. március 23. 12:58


Talán sokan nem tudják, de a Soft Cell által, 1982-ben sikerre vitt Tainted Love című dal, mindeddig megdöntetlen Guiness-rekord birtokosa: 43 héten keresztül szerepelt, az amerikai Billboard legjobb száz dalt tartalmazó slágerlistáján. Ez bizony sem a Lennon - Mc. Cartney párosnak, sem a biorobottá plasztikázott Michael Jacksonnak nem sikerült.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Amikor hozzáfogtam e cikk megírásához, ezzel a dallal kapcsolatban, két emlékkép élt bennem elevenen. Az egyik, még abból a korszakból rögzült, amikor a '80-as évek első felében, a Magyar Televízió, sorozatban közölt felvételeket, az esseni Rock Palace-ból, melyek jóvoltából, megannyi, a korabeli új hullám műfajában komoly elismertséget kivívó sztár fellépéseit láthatta a hazai közönség. Így került az MTV képernyőjére, a fénykorát élő Police trió, a még szülőföldjén alkotó U2, a lebilincselően emocionális Talk Talk, s a listák éllovasainak számító Soft Cell.

Az „új hullám”, elnevezést, első ízben a Sire Records vezetője, Seymour Stein alkalmazta, a '70-es évek végén felfedezett, mindaddig szokatlan hangzású zenekarainak gyűjtőfogalmaként. Az irányzat Nagy-Brittaniából indult, szaggatott, számos esetben dob computerek segítségével előállított ritmusképletek, hűvös szintetizátorhangzások, a rock akkorra bevett sémáivá vált dallamvilágától markánsan különböző harmóniák jellemezték. A korabeli sztárok sikeres visszatérései és az – offline, ill. online – értékesítési adatok alapján, a műfaj, napjainkban reneszánszát éli.

A szinti pop műfaj egyik pionírjaként emlegetett, Mark Almond énekes és Dave Ball billentyűs alkotta Soft Cell, a '81-ben, Londonban, a Phonogram által kiadott és milliós példányszámban értékesített Non-Stop Erotic Cabaret című albumon szereplő Tainted Love című sikerdalt adta elő. A feminin külsejű, flitterektől csillogó ujjatlan pólót viselő, lágy taglejtéssel mozgó énekes és a mögötte, visszafogott mozdulatokkal zenélő, talpig feketébe öltözött billentyűs különös duettje által elővezetett hangzásvilág tette emlékezetessé, a szóban forgó közvetítést.

A következő emlékkép, kicsivel több, mint két évtizeddel későbbről villan be: a 2004-es Sziget Fesztivál, harmadik, pénteki napjának délutánján, mondhatni matiné fellépés keretében, a Sziámi előtt lépett színpadra a máig megdönthetetlen rekordot magáénak tudó duó. A koncert apropóját, a 2001-es reunion jóvoltából készített, kizárólag új felvételeket tartalmazó Cruelty Without Beauty albumot promótáló, kissé hosszúra nyúlt világ körüli turné adta.

Dacára annak, hogy voltaképp' verőfényes napsütésben léptek színpadra, jelentős számú közönség töltötte be, a Nagyszínpad előtti területet. Az új album dalai is osztatlan sikert arattak, de az önfeledt ováció, akkor vette kezdetét, amikor a világsikert eredményező Non-Stop Erotic Cabaret számai felcsendültek. Természetesen ekkor is a Romlott szerelem-ről szóló klasszikus, első vilanydob ütemei váltották ki a délutáni katarzist. Olyan érzésem volt, hogy ezt az eredetileg 2 perc 34 másodperces dalt, jószerivel végtelenített üzemmódban is játszhatnák.

Két hónappal később, Október 18-án motorbalesetet szenvedett, a szólistaként is igen jelentős Almond, s hónapokon keresztül, az is kérdéses volt, hogy egyáltalán képesek-e megmenteni életét orvosai.

A '81-es album CD-változatát már korábban begyűjtöttem, de mindaddig, csak egy szerény gyűjtemény kordokumentumaként pihent a polcomon, míg a beleset hírének sokkhatására, elő nem vettem. Később értesültem az énekes csodával határos felgyógyulásáról, s azóta felszabadultabb pillanataim alkalmával hallgatott easy listening-repertoárom rendszeres szereplőjévé avanzsált. Ki tudja hányadszor tettem a lejátszóba a diszket, mire a tipikusan '80-as évek eleji, új hullámos zsáner-borítót tüzetesebben megvizsgáltam és egy meghökkentő érdekességgel találtam szembe magam: az album, minden dalát, szerzőként a Ball-Almond kettős jegyzi, egyetlen kivétellel, a cikk tárgyát képező világslágert, az 1938-ban született Ed Cobb komponálta.

Ed Cobb

Nem ez volt, az Edward C. Cobb-ként anyakönyvezett szerző, egyetlen nagy dobása, hiszen a Standels: Dirty Water című dala, éppen úgy arany-, majd platina lemez lett, mint a Fletwood Mac és a Pink Floyd számára írt számai. Pályafutása során három Grammy-jelölést kapott.

Az eredeti dal, már 1964-ben, Gloria Jones előadásában is nagy siker volt. A HangAdó.tv Videóbox-ban látható korabeli klipben, erotikus alsóneműben, erotikusan cigarettázó fruska évődését láthatjuk. A képsorok zenei aláfestés nélkül is alkalmasak lehettek arra, hogy beindítsák a kortárs hímek fantáziáját – Mark Bolan fantáziáját, egészen bizonyosan megmozgatták, hiszen jó ideig gyöngéd érzelmeket tápláltak egymás iránt Gloriával – és a fúvósszekcióval fűszerezett, lendületes popsémákat úgynevezett northern soul stílusban, rekedt hangon éneklő hölgy személye csak felhajtóerőként szolgált a slágerlisták meghódításához.

Az első európai punk-hullám lecsengő szakaszában, 1978-ban, Leeds-ben alakult szintipop duó talán a szülői kölcsönből elkészített Mutant Moments EP sikerét követő időszakban, a londoni éjszaka valamely' decens, zenés szórakozóhelyén kaphatott ihletet a feldolgozáshoz. A Ball által szintetizátorokra- és dobgépre  áthangszerelt sound és Almond szuggesztív énekstílusának ötvözete, minden esetre telitalálatnak bizonyult, hiszen 17 országban került a slágerlisták élére. A mértékadónak tekinthető, US Billboard Top 100-on 43 héten keresztül tartózkodott, s ezáltal máig megdöntetlen (talán megdönthetetlen) rekordot tudhat magáénak.

Soft Cell

Számtalan példa akad a XX. század zenetörténetében, amikor az elsöprő siker okozta terhelés meghaladja egy zenekar szakítószilárdságát. Bár a Soft Cell, mindössze két tagot számlált, ez esetükben sem történt másként. Az évtized második felére elváltak útjaik. Ez nagyjából egybeesett azzal az időszakkal, amikor a londoni Psychic TV első, Pagan Day címen publikált melodikusabb albuma után, az újkori zenetörténet legjobb pszichedelikus műveivel egyenértékű Dreams Less Sweet című albumot megjelentette, majd egy álomszerű performance keretében, a Berlin Atonal közönségének bemutatta.

A formáció, akárcsak elődje a Throbbing Gristle, egy erre fogékony réteg körében, hamar kultikus státuszt vívott ki világszerte, s a köré szerveződő Temple Ov Psychic Youth vonzotta maga köré, az extremitásra hajlamos  fiatal alkotókat. Ebben a körben mozgott Derek Jerman filmrendező, a holofónikus hangrögzítést szabadalmaztató, argentín származású Hugo Zuccarelli, a Coil-t megalapító, korábban a TG-ben és a PTV-ben is alkotó Slazy Christopherson és John Ballance.

Coil - Tainted Love

A Coil nevéhez fűződik az a feldolgozás, mely talán csak harmóniamenetével és szövegével emlékeztet  az eredeti slágerre. A videódobozunkban látható, általuk létrehozott verzió könyörtelenül morbid hangulatát  bizonyosan az időközben egyre több áldozatot szedő AIDS vírus terjedése ihlette.

A Tainted Love időközben Guiness-rekorder lett, nem múlik el perc a földgolyón, hogy valahol fel ne csendülnének a Soft Cell által sikerre vitt Ed Cobb dal ütemei. A szexis hölgyekből összeválogatott Pussycat Dolls találékony producerei, tánckarral, bigband-el felturbózott diszkóslágerként kaszáltak belőle vagyonokat.

Marilyn Manson

A Nine Inch Nails-ben frontemberként és szerzőként működő Trent Trezor által gatyába rázott Marilyn Manson 2001-ben készített feldolgozása, ugyan lendületesebb, mint az említett Coil átirat, de képi világát tekintve, talán még bizarabb hatást kelt. Arról, hogy élőben hogyan szól, hamarosan a Soproni Volt Fesztivál közönsége is meggyőződhet majd.

A latinos ritmusok kedvelőinek tetszését, bizonyosan a Nouvelle Vague kissé bárgyú interpretációja nyeri el leginkább, de kétlem, hogy ez a hangszerelés, érdekességén túl, szélesebb körben is átütő sikert eredményezhetett.

Szubjektív értékelésem szerint, cover version fronton, a legmeghökkentőbb poént a Levi's márka számára készült, 53 másodperces reklámfilm kreatív csapata szolgáltatta. A sebészeti ambulancián, műtéti beavatkozás közben felidézett dallamok az életmentő stáb tagjaiban olyan pozitív impulzusokat keltenek, hogy még a halálból is képesek visszahozni, a szemlátomást súlyos állapotban lévő baleseti sérültet.

Szociálpszichológusok, talán képesek megfejteni e nem túl bonyolult felépítésű dal sikerének mélylélektani titkát, de szerény véleményem szerint, nagyszerűsége, a dallamvezetés egyszerűségében keresendő.

A Tainted Love szövege, angolul:

Sometimes I feel I've got to
Run away I've got to
Get away
From the pain that you drive into the heart of me
The love we share
Seems to go nowhere
And I've lost my light
For I toss and turn I can't sleep at night

(chorus)
Once I ran to you (I ran)
Now I'll run from you
This tainted love you've given
I give you all a boy could give you
Take my tears and that's not nearly all
Oh...tainted love
Tainted love

Now I know I've got to
Run away I've got to
Get away
You don't really want IT any more from me
To make things right
You need someone to hold you tight
And you'LL think love is to pray
But I'm sorry I don't pray that way

(chorus...)

Don't touch me please
I cannot stand the way you tease
I love you though you hurt me so
Now I'm going to pack my things and go
Tainted love, tainted love (x2)
Touch me baby, tainted love (x2)
Tainted love (x3)

és magyar nyelven

Néha úgy érzem, el kell rohannom,
el kell menekülnöm
a fájdalom elől, amit szívemben okozol
Úgy tűnik, hogy szerelmünk
nem vezet sehova
és elveszítettem a fényt
csak forgolódom, hánykolódom és nem tudok aludni
éjszaka


Volt idő, amikor hozzád rohantam (rohantam)
most előled futok
ez a romlott szerelem, amit adtál
én azt adom, amit egy fiú csak adni tud
íme a könnyeim, és ez messze nem minden

Refrén:
Óh, romlott szerelem,
Romlott szerelem

Most már tudom, hogy el kell futnom,
Hogy el kell menekülnöm
Már nem igazán akarod tőlem AZT
hogy helyrehozzuk a dolgokat
szükséged van valakire,
aki szorosan ölel
és azt gondolod, hogy a szerelem ima
de sajnálom, én nem így imádkozom
 
Kérlek, ne érints meg
ki nem állhatom, ahogyan bosszantasz
szeretlek, bár nagyon megbántottál
most összecsomagolok és elmegyek

Refrén:
Romlott szerelem, romlott szerelem
Kérlek érints meg romlott szerelem!
Kérlek érints meg romlott szerelem!
Romlott szerelem.
Romlott szerelem.

Videók a következő oldalon

Ha véleménye van, kérjük, mondja el!


Forrás: Q A


1. oldal | 2 | tovább »

Hír értékelése 192 szavazat alapján: 4.8

Hír értékelése:

Az M1 mai műsora

05:20
Hajnali gondolatok
05:23
Kárpát Expressz
05:50
Ma reggel

Az M2 mai műsora