Híradó mottó
2012. február 10. frissítve 22.23

Azonnali beavatkozásra van szükség a VÉSZ szerint

Forrás: hirado.hu/FH | 2009. február 12. csütörtök 19:13 |
| A+ A- | Megosztás:

A vállalkozók szakszervezete szerint fontos lenne, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott cégeknek segítséget nyújtson az állam a jogos követelések behajtásában

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szervezete (VÉSZ) szerint az ágazat talpon maradása érdekében azonnali beavatkozásokra lenne szükség. Az első, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott cégeknek segítséget nyújtson az állam a jogos követelések behajtásában, a második, hogy törvényi eszközökkel elvágják a további visszaélések útját. A harmadik pedig, hogy az építőipari beruházásokkal, állami, önkormányzati megrendelések előrehozásával élénkítsék az ágazatot - hangzott el a szervezet Kossuth téri sajtótájékoztatóján.

A sajtótájékoztató apropója a február közepére beharangozott újabb gazdasági csúcs, ami az építőipar válságát lenne hivatott kezelni - mondta el a Független Hírügynökségnek Mészárosné Győrvári Bella, a szervezet egyik alapító tagja. Hozzátette, hogy egyelőre nem derült ki számukra, hogy a döntési helyzetben lévő politikusok tisztában vannak-e az ágazat valóságos helyzetével, van-e rálátásuk arra, hogy a kkv szektor vállalkozásainak milyen azonnali segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni.

Mészárosné Győrvári Bella hozzátette, hogy egyelőre nem tudják, vajon mely vállalkozói szektort célozza a beharangozott 1800 milliárd forintos beruházási csomag és hány hadrafogható, alkalmazottakkal is rendelkező cég lesz még talpon, mire a munkálatok ténylegesen megindulnak. Egyelőre arra sem látnak garanciát, hogy a munkákat ténylegesen elvégző alvállalkozások megkapják járandóságukat, és nem csak a kintlévőségük növekszik tovább.

A vállalkozó kifejtette, hogy a jelenlegi feltételek mellett éppen azok maradnak életben, akik ügyeskednek, feketén foglalkoztatnak, és számla nélkül dolgoznak, míg a rátermettek, rugalmasak és minőségi munkát végzők állják a közterheket, és lassan tönkremennek.

A VÉSZ szerint a lánctartozásban érintett cégek követeléseit visszamenőleg is, állami garancia mellett kellene faktoráltatni, a behajthatatlan összegek esetében a számla után befizetett közterheket pedig vissza kellene utalni. A szervezet szerint kiemelten fontos, hogy a pénzügyi forrás a teljes kivitelezői láncon átfolyjon, és a munkát végző alvállalkozók is megkapják a pénzüket. Harmadik lépésként pedig az építőipar élénkítését látják a megoldás kulcsának: szlovák példára szociális bérlakás programot kell indítani.

Megosztás: