Májusban indul az MSZP EP-kampánya
Forrás: hirado.hu/FH |
2009. február 02. hétfő 11:17 |
Az MSZP elnöksége február végén véglegesíti az EP képviselőjelöltek listáját
Tisztességes, korrekt és dinamikus Európai Parlamenti (EP) választási kampányt tervez az MSZP május elejétől június elejéig - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kapcsolat.hu internetes portálnak adott interjújában.
A kormányfő szerint pártja elhibázta a népszavazás előtti "visszafogott, csendes" kampányát.
A miniszterelnök-pártelnök elmondta: bár ő a felelős az elnökségen belül az EP-lista elkészítéséért, de egyelőre nem érez erős nyomást, vagy lobbizást a jelöltek részéről.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, a kampányban elmondják majd, hogy az EP-be "nem nyaralni küldenek embereket", hanem a magyar nemzeti érdekeket képviselni.
A jelenleg is tartó EP-ciklusban a 9 MSZP-s képviselő több véleményt és jelentést írt az EP számára és többször vett részt az európai parlamenti szavazásokon, mint a 12 fideszes képviselő.
A miniszterelnök az interjúban beszélt Magyarország energiaellátásának jövőjéről is.
A kormányfő szerint formálódik egy ötpárti egyetértés amellett, hogy megduplázzák az ország jelenlegi atomerőmű-kapacitását újabb 2000 megawattal.