Süveges Gergő: Apa-kép-írás 102. - Árpi még

Két héttel ezelőtt elárultam, hogy Árpinál jobb barátot nem hordott még hátán a Föld. Hiszen nincs olyan, amit ő ne tudna, beleértve a rókapuszit és a focistapózt is. Ma az is kiderül, hogy elméje csillogó, nyelve pedig pereg, mint a rokka.

Marci legjobb barátja tehát nagy focista. De nem ám pusztán gyakorlati szakember, dehogy. Elméleti képzettsége is kiváló. Figyeljenek csak…

Árpi, az okos

Marci azzal a hetyke kérdéssel jött haza a minap: „Apa, tudod, ki a legjobb magyar focista?” Ha jól meggondolom, nagyjából egyetlen mai magyar focista nevét sem tudom emlékezetembe idézni, de ezt azért akkor nem vallottam be, hanem rutinosan visszakérdeztem: kicsoda, Marci komám? „Puskás Ferenc” – mondta Marci magabiztosan. Megnyugodtam. Az ő nevét még én is ismerem. „Aha” – bólintottam elismerően. „És ezt kitől hallottad?” Nem fogják kitalálni, kitől…

S miközben Marci friss tudását a délutáni mandarinozás alkalmával húgával is megosztotta…

… én arra gondoltam, egyrészt el kell oszlatnom a félreértést, miszerint totálisan tájékozatlan vagyok a fontos dolgokat illetően, másrészt pedig itt az ideje, hogy Marci is mondjon valami újdonságot tudós barátjának. Elhatároztam, tanítok neki én is valamit. „Hát azt tudod-e, Marcikám, hogy hívták a csapatot, amelyikben Puskás Ferenc játszott?” Ezt még kivételesen nem mondta neki Árpi, úgyhogy nem tudta. Megtanítottam neki az Aranycsapat nevét, megbeszéltük, miért hívják úgy; sőt, azt is elszótagoltam, hogy a legendás kapust Grosics Gyulának hívják, beceneve pedig Fekete Párduc.

Ezzel a tudással felvértezve – gondoltam én – csak kivált valami ámulatot a nagy tudású barátból. S mindent el is követtünk ennek érdekében: sokat gyakoroltunk. Marci keményen memorizált.

Este, elalvás előtt még egyszer átismételtük a neveket, hogy másnap az óvodában majd jól elő tudja adni. Marci hálásnak is tűnt, szorgalmasan gyakorolta a kimondhatatlan Grosics nevet, majd az utolsó puszi után, miközben betakartam, már szájába kapott ujja mellől azt suttogta búcsúzóul: „Apa.” Tessék. „Az Árpi szülei sokkal okosabbak nálatok…” „Igen?” – kérdeztem higgadtságot színlelve. – „Hogyhogy?” Marci nem késett a válasszal: „Mert az Árpi mindent tud.” Csak hogy ne legyenek kétségeim: érdemes-e trónkövetelőként fellépnem Marci szívében.
Mit van mit tenni? Jó éjt, Marcikám…

Árpi, a beszédtanár

Marci nem siette el a beszédtanulást. Az r-eknek hírük-hamvuk sem volt jó ideig, ráadásul mint afféle igazi modern kori gyermek, kizárólag webcímekben volt képes megszólalni – már ami az ékezeteket illeti. Mint ahogy azt korábban is említettem: „A kis fickó igazi www-gyereknek tűnik: egyelőre webcím mintájára, azaz ékezetek nélkül beszél (ulok – ülök; olulok – örülök stb.), valamint a mássalhangzók nagy részét t-vel illetve d-vel helyettesíti (táttó évet vadot – kettő éves vagyok), kivéve a susogókat, sziszegőket, mert azokat h-val pótolja (én he heletem, hohe hottam hóhaatani – én se szeretem, sose szoktam sóhajtani).”

Ki gondolta volna, hogy az Árpival való találkozás mindent megváltoztat? Árpi ugyanis mindezeket a hangokat képes volt ejteni. Marci pedig – mit tehetett mást – inkább megtanult beszélni, csak hogy Árpihoz hasonlóvá váljék.

Egy reggel, amikor elbúcsúztunk tőle az óvodában, ő azt mondta, amit szokott („jendben, Apa, johanok jeggelizni…”). S amikor délután érte mentünk, minden átmenet nélkül ezzel fogadott: „Árrrrrpival járrrrrkáltunk a csoporrrrrtszobában, amikorrrrr arrrrra gondoltam, mikorrrrr jöttök érrrrrtem…”

Köpni-nyelni nem tudtunk. Árpi meghozta az r-eket Marci beszédébe. Ezért persze kifejezetten hálásak vagyunk neki; most már csak az lenne a feladat, hogy az osztódással szaporodó, burjánzó pergőket megfékezzük kissé. Jóból is megárrrrrt, ahogy a mondás tarrrrrtja…

No meg az sem ártana, ha némiképp visszacsempésznénk a magánhangzókat, amelyeknek mostanában mostoha sorsot szánnak a fiúk. Marci és Árpi roppant mókásnak találják, hogy így beszélnek: Nm tdm mgcsnlni zt fldtot (azaz: „nem tudom megcsinálni ezt a feladatot”), és még somolyognak is hozzá a bajszuk alatt. A baj csak az, hogy ez a lengyeles tempó haza is érkezik Marcival. „Krk mg gy szlt knyrt. Ksznm, kkt s krk tn…”
Ember legyen a talpán, aki – miközben már mindenki a fürdésre és az ágyára gondol – derűs arccal próbálja kikövetkeztetni a közlendő lényegét.

De hogy az Önök számára is legyen valami kihívás is a dologban: a legjobb megfejtést beküldőknek kitalálok valami díjat…

Összegzés

Árpi tehát Marci számára egyszerre testvér, tanító, apa… Tulajdonképpen maga a Jóisten. Ezzel aztán igazán nehéz versenyre kelni…
Bár az igazat megvallva a minap Anya szokatlan és Árpitól független elismerést söpört be Marcitól, aki egy elgyengült pillanatában így szólt hozzá: „Anya, te vagy a legszebb anyuka a világon…”

Amellett, hogy egy anya ilyesmit hallván elolvad egy pillanat alatt, élünk a gyanúperrel: lehetséges, hogy Marci még sosem vizsgálta meg Árpi barátját esztétikai szempontból…

De mindent összevetve: egy igazi jó barát mindennél nagyobb kincs. Örülök, hogy Marcinak van már Árpija.