Dúl a gázháború: alacsonyabb nyomáson, de elegendő gáz érkezik
Forrás: hirado.hu/MTI/FH |
2009. január 05. hétfő 11:43 |
Hétfőn várhatóan 70-72 millió köbméter lesz a földgázfogyasztás, és az erre a napra megrendelt import földgázmennyiség beszállítása zavartalan
Ukrajnából továbbra is a megállapodásnak megfelelő mennyiségű gáz érkezik, ám a nyomás továbbra sem éri el a szerződés szerinti minimumot - közölte a Földgázszállító Zrt. Hétfőn 70-72 millió köbméternyi gázfogyasztás várható, ami 5 millió köbméterrel haladja meg a hétvégi fogyasztás mértékét. A szállítás jelenleg zavartalan - tudatta a társaság szóvivője. Közben Csehországba ismét a szokásos mennyiség érkezik, Görögországba és Bulgáriába jóval kevesebb orosz gáz jut, míg Románia 30 százalékkal kevesebb gázt kap.
Az ukrán tüzelő- és energiaügyi minisztérium helyi bírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy érvénytelenítse az Oroszországgal kötött, gáztranzitot szabályozó megállapodásokat. A minisztérium azzal érvel, hogy a 2010 végéig szóló szerződéseket annak idején az ukrán Naftogaz állami gázvállalat egy olyan képviselője írta alá, akinek erre nem volt felhatalmazása.
Az Európai Unió küldöttsége már tárgyal Kijevben a fejleményekről, és kedden Moszkvában folytatja a megbeszéléseket. A cseh ipari és kereskedelmi miniszter vezette delegáció egyelőre igyekszik megismerni a tényeket. Az ügyben korábban úgy nyilatkoztak, az EU "tárgyal, de nem közvetít" a gázvitában.
Az elmúlt napokban nőtt a gáznyomás, hétfőn reggel 46 bar nyomást mértek - mondta hétfőn a köztévé Napkelte című műsorában a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter. Molnár Csaba hozzátette: a 47 bar már a szerződés szerinti nyomás lenne, tehát nincs jelentős különbség a szerződéses és a tényleges nyomás között. A tárcavezető szerint ugyan Magyarországot egyelőre nem érinti az orosz-ukrán vita, de fel kell készülni. Az itthoni gáztározókban akkor is hosszú időre elegendő energiahordozó áll rendelkezésre, ha elzárnák a gázt - tette hozzá.
A Földgázszállító Zrt. a korábbi tájékoztatás szerint napi átlagban mintegy 37 millió köbméter orosz földgáz érkezik Ukrajnán keresztül, és ennek döntő hányadát az E.ON Földgáz Trade importálja.
Csehország hétfőn ismét a szokásos mennyiségben kapja az orosz földgázt, miután az öt százalékkal csökkent vasárnap - közölte a gázimportőr RWE Transgas hétfőn. A cég szóvivője vasárnap azt mondta, hogy a gázmennyiség csökkenése nincs hatással a cseh fogyasztókra, tekintettel a gáztartalékokra és a Norvégiából érkező földgázra.
A Görögországba irányuló orosz földgáz mennyisége közel egyharmadával esett - tudatta hétfőn a görög gázvezetéket üzemeltető DEPA cég egyik illetékese. A név nélkül nyilatkozó vállalati képviselő elmondta: hétfőn arról kaptak értesítést, hogy a szokásos napi 6 millió köbméter helyett csupán 4 millió köbméter földgáz jut el Görögországba. A szállítások csökkenése nem befolyásolja a fogyasztók ellátását - mondta a DEPA képviselője. A hiányt más forrásokból fedezik Észak-Görögországban, illetve törökországi import révén.
Bulgária, amely szombat reggel óta 10-15 százalékkal kevesebb orosz földgázhoz jut, továbbra is hasonló mennyiség kiesésére számíthat - mondta a Bulgargaz bolgár állami gázipari cég vezérigazgatója. Dimitar Gogov rámutatott arra, hogy a Bulgárián át Törökország, Görögország és Macedónia felé haladó tranzitvezetéken szintén a szokásosnál kevesebb gáz áramlik. "Amennyiben a gázszállítás napi 6-6,5 millió köbméterre esne, korlátozni kell a fogyasztók gázfelhasználását" - tette hozzá. Bulgária napi gázfogyasztása 10-11 millió köbméter.
Hétfőn is csökkentett szinten, a szerződött mennyiségnél 30 százalékkal alacsonyabban mozgott a Romániában irányuló földgázszállítás az orosz-ukrán gázvita miatt - jelentette be az állami Transgaz csővezeték működtető vállalat. Ez a helyzet a Gazprom balkáni hivatalától kapott információ szerint január 11-ig így maradhat. A Romániába irányuló földgázszállítás pénteken hirtelen 30-40 százalékkal visszaesett, mintegy 3 millió köbméterrel csökkent a napi szállított mennyiség. Bukarest 3 milliárd köbmétert kitevő tartalékából pótolta - mintegy napi 25 millió köbméter lehívásával - a kieső mennyiséget, így a fogyasztók nem érezték meg a szállítás kiesését. Románia éves földgázszükségletének 65 százalékát hazai kitermelésből elégíti ki, az orosz import részaránya mintegy egyharmad.
Eközben Lengyelország azt közölte, hogy napi 5 millió köbméterrel kevesebb orosz földgázhoz jut Ukrajnán át. A kieső mennyiséget úgy pótolja, hogy több földgázt importál Oroszországból Fehéroroszországon át. Így összességében a szokásos mennyiségű orosz földgázhoz jutnak. Lengyelország gázszükségletének több mint 60 százalékát importból fedezi, jórészt Oroszországból.
Németországban nincs fennakadás az orosz gázszállításban, a megrendelt mennyiség száz százalékát megkapják - közölte a német gazdasági minisztérium.