Erős felütés

Nemrégiben Budapesten vendégszerepelt a '80-as évek egyik legnépszerűbb EBM csapata, a Front 242

Az egykor a PeCsa égisze alatt működő DM-klub szervezőinek jóvoltából a 2008-as Mikulás az agresszív villanyalapú zene hazai rajongóinak is hozott egy kedves csomagot: a belga illetőségű Front 242 fellépését. A nosztalgikus felhangoktól sem mentes műélvezetet választó társaságunk ambivalens élményeket szerzett ezen az estén. 

A sheffieldi Cabaret Voltaire 1973-as és a londoni Throbbing Gristle 1975-ös megjelenése elhintette egy olyan, a rock addigi sémáitól teljesen eltérő koncepció magvát, mely nem sokkal később jelentős paradigmaváltást katalizált, s a század '80-as éveinek elején színre lépő belga Front 242 mellett, számos hasonló alaptematikát követő csoport – NON, SPK,  Monte Cazazza, Clock DVA, Foetus, Laibach, Test Department, Einstürzende Neubauten, Zagurim és mások – megjelenését indukálta . Mindemellett, a zenei gyökerek tekintetében meghatározó jelentőségű, a '70-es évek elején virágkorát élő progresszív elektronikus zene képviselői - Tangerine Dream, Kraftwerk és társaik - által már ismertté tett elektronikus hangzás.

A nem csupán zenével, de digitális grafikai munkákkal is stílust teremtő formáció nevének jelentése több tőről eredeztethető. Az egyik ma is aktív alapítótag, Daniel Bressanutti egy vele készült televíziós interjúban azt nyilatkozta a névválasztással kapcsolatban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának „242-es Megoldás” című - az arab-izraeli konfliktusra máig hatást gyakorló - direktívájának neve épp' oly fontossággal bírt számára, mint az a tény, hogy a II. Világégés során 242 belga állampolgárt végeztek ki a nácikkal történő kollaboráció okán. Egyébiránt a „two- four-to”, volt kisded korában az a már szótöredékként értelmezhető  első hangsor, mely kipréselődött a szájnyílásán.

A Brüsszelhez közeli Aarschotban  1981-ben döntött úgy Daniel Bressanutti és Dirk Bergen, hogy a '70-es években már a ködös Albionban elindult ipari zenei mozgalom hatására megalakítják a Front 242 formációt.     Ebben az időszakban Jean-Luc De Meyer és Patrick Codenys is hasonló koncepciót követve alapította meg, Under Viewer elnevezésű saját projectjét. Kisvártatva a két duó egyesítette erejét, s 1982-ben ez a négyesfogat rögzítette első,  U-Men címet viselő kislemezét, melyet hamarosan a formáció debütáló albuma, a Geography követett.

Tekintve, hogy a kezdeti lendület Bergen számára nem az általa elvárt eredményt hozta, ő hamarosan inkább grafikai munkáiba molesztálta az energiát, átadva helyét Richard Jonkckheerenek, aki „vokalistaként” napjainkban is  az élő fellépések meghatározó szereplője, mint erről a budai Csörsz utcában nemrég épült Sport Max közönsége is megbizonyosodhatott nemrégiben.

Pedig Bergennek csak 2 esztendőt kellett volna várnia az áhított siker eljöveteléig, amikor a kifejezetten az akkortájt már jelenségként jegyzett, úgynevezett Electric Body Music zenekarok műveinek kiadására szakosodott amerikai Wax Trax! kiadó gondozásában megjelent a műfaj egyik klasszikusának számító No Comment album. Ekkoriban a Revolting Cocks és a később világsztárrá emelkedő Ministry első albumainak megjelentetését is ez a kiadó vállalta magára.

Ezen a szombat estén, a belga kvartett egyfajta audiovizuális keresztmetszetét nyújtotta 27 esztendős életművének, melynek apropóján az idén megjelent Moments című koncertválogatás album egyik európai turnéállomásaként vendégszerepeltek hazánkban. Érezhetően régóta várt és készült erre a bevetésre a közönség, hiszen a sorban felhangzó 242-klasszikusok mindvégig ébren tartották a jelenlévők többségének figyelmét. Természetesen a termet, befogadóképességének jelentős részéig megtöltő zsűri lelkesedése ezen az estén is akkor hágott tetőfokára, amikor a 88'-ban publikált „Headhunter” első ütemeit beazonosította. Ez a dal voltaképpen megjelenése pillanatától napjainkig, minden sikerre éhes EBM, de akár Gothic stílusban dolgozo Dj műsorában biztos befutónak számít.

Innentől nem volt megállás. Sem a színpadon, sem a nézőtéren nem lankadt a lelkesedés. Érezhető volt, hogy még az ülőhelyek jelentős részén is együtt él a közönség a színpadon dolgozó előadókkal. Néhány kimerevített pillanat erejéig létrejött az a mértékű kölcsönhatás, amely minden tisztességes szándékú előadó álma. Hallhattuk mindazt, amitől a korai '90-es évekre világsikerű zenekarrá vált a Front 242.

A következetesen minimalista háttérvetítés szervesen kapcsolódott a zenéhez, bár olykor akadtak olyan látványelemek, amelyek inkább csökkentették, mint növelték a produkció élvezeti értékét. Történetesen a stroboszkópok kissé túlsúlyos használata, pszichés tünetekkel terhelt személyeket könnyen zavarba hozhatott (volna), nem beszélve arról, hogy ilyenkor okafogyottá tették a precízen összeállított képsorok ezzel egyidejű megjelenítését. Ennek dacára a robotlámpák mozgatása is példaértékűen  betöltötte rendeltetését.

A közönség egy része mégis többnyire a bejáratok irányából követte az eseményeket. Nyilván nem ok nélkül...
 
Ugyan  jómagam meg sem közelítem az egykori szamurájok kérlelhetetlen maximalizmusát, de kénytelen vagyok szóvá tenni, hogy tényleg nem tett volna rosszat a koncertélménynek, ha ezt a zsúrt olyan térben rendezik meg, amelynek mennyezetét nem vastraverzek, s alumínium elszívó csövek áttekinthetetlen kavalkádja határolja, mert így még a mégoly professzionális hang- és látványtechnika okozta élményt is jelentősen rontotta a szub basszusok elnyomása alatt sínylődő középfrekvenciák nyomasztó hiánya.

Sajnos a Sport Max, mint koncerthelyszín, alkalmatlan arra, hogy ebbéli funkcióját betöltse, tekintettel arra, hogy a PeCsával azonos építészeti koncepció jóvoltából,  olyan akusztikai jelenséget képes produkálni, amelybe a mai kortárs villanyzenét jellemző túlkompresszált basszusok nyomasztó fölénybe keverednek a középtartományban szóló függönyökkel és fűrészhangokkal szemben, hogy  nagyjából ellehetetlenítik a műélvezetet. Telepíthetnek ide csúcstechnológiát, Meyer Sound, vagy akár L-Acoustics hangrendszert is, a feladattal egyik technológiai sem lesz képes megbirkózni.

Halkan megjegyzem, a világ más, körültekintőbb ingatlanberuházók által uralt részein léteznek olyan - ráadásul természetbarát - technológiák, melyek segítségével iratmegsemmisítő berendezések papírhulladékából állítanak elő, olyan hangterelő elemeket, melyek révén, alapesetben fizikailag alkalmatlan paraméterekkel rendelkező terekben is élvezhető akusztikai élmény garantálható.

Végeredményképp' a Jean-Luc De Meyer, Daniel Bressanutti, Richard Jonckheere és Patrick Codenys alkotta négyesfogat azért olyan teljesítményt produkált, mely még a terem akusztikai csalafintaságát is képes volt olykor feledtetni, bár azok a fránya közép- frekvenciák nagyon hiányoztak a mérnöki pontossággal komponált hangképből, melyek az első sikerek óta kivívták a szaksajtó és a pályatársak elismerését egyaránt.

Videók a következő oldalon!