Az okos madarak és az evolúció

A nagy agy úgy tűnik, minden ajtót megnyit, még az evolúciósakat is

 Az először a nyolcvanas években definiált "viselkedési hajtóerő" hipotézis azt állítja, hogy az intelligencia befolyásolni képes az evolúció vonalát. Az elmélet szerint az intelligens állatok megtalálják a módját, hogy kihasználják az új táplálékot és az új élőhelyeket, ennél fogva új szelekciós nyomásnak teszik ki magukat.

Így, amennyiben egy adott taxonomikus családban lévő fajok testméretükhöz képest nagy aggyal rendelkeznek, akkor erősen különböző testméretük kellene legyen a többi jellegzetesség mellett, a váltakozó szelekciós nyomás eredményeképpen. Daniel Sol és Trevor D. Price kutatók ezt az előrejelzést tesztelték madarakon.

A tudományos irodalom alapján 7209 madárfajról gyűjtöttek adatokat, és azt találták, hogy a madárcsaládoknál számos olyan példa van, ahol a fajok mind agyasak, mind különböző testmérettel rendelkeznek, mint a hollók, a fakopáncsok, a papagájok és a szarvcsőrű madarak.

Az összes madárcsalád összehasonlításával Sol és Price statisztikailag kimutatta, hogy az agyméret 12 százalékban magyarázza meg a testméreteket illető különbségeket. A százalék talán alacsony, ám megerősíti azt a teóriát, miszerint az evolúcióban a viselkedés több mint a szelektív nyomások eredménye, ugyanis maga is módosíthatja ezeket a nyomásokat. A tanulmány a The American Naturalist című folyóiratban jelent meg.