Híradó - Több mint internet!

2010. február 09. kedd, Abigél, Alex
Sport 

Német cselgáncsbajnok lett Ungvári Miklós

2008. november 10. 14:48


Ungvári januártól Hollandiába költözik

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Német bajnok lett a TSV Abensberg csapatával a cselgáncsozó Ungvári Miklós.

Ungvári Miklós

A négyes döntőre Abensbergben került sor, a 66 kg-os, kétszeres világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok Ungvári - a judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint - az Ettlingen elleni elődöntőben az első párharcban volt érdekelt, s ott ipponnal győzte le Patrick Siegert. A fináléban, a Grosshadern ellen is ő kezdett, Gabriel Gillessen ellen egy-egy koka, jukó és vazari szerepelt a neve mellett, amikor ipponnal győzött.
   

Az Abensberg az Ettlingent 84-re, a Grosshadernt pedig 122-re verte, ezzel 14. bajnoki címét szerezte meg.
   

Ungvári januártól Hollandiába költözik, amint azt korábban jelezte, fél vagy egy évre szerencsét próbál ott is, s eközben nyelvet tanul. Kinttartózkodása akklimatizálódásra is alkalmas lehet, augusztusban ugyanis Rotterdamban lesz a világbajnokság.


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Öttől húsz évig terjedő fegyházbüntetést kért a vád Zuschlagra

A volt szocialista politikust különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével, mint felbujtót vádol az ügyészség

86 milliós búcsúpénz az MFB-vezérnek?

Az index.hu információi szerint Czirják Sándor tavaly maga kezdeményezte határozott idejű szerződésének felbontását a Magyar Fejlesztési Bank éléről

Megszavazta az EP az új Európai Bizottságot

Így több, mint három hónappal azután, hogy lejárt az előző bizottság mandátuma, hivatalba léphet az unió új, teljes felhatalmazású végrehajtó testülete

Összefogás a biztonságosabb internetért

Gyermekvédelmi szervezetek, tartalomszolgáltatók, és a telekommunikációs iparág képviselőinek összefogását hirdették meg a Biztonságosabb Internet Napján Budapesten

Idén rendezik az első Országos Cigány Ki Mit Tud-ot

Jelentkezni február végéig lehet

Ártatlannak vallotta magát Michael Jackson orvosa

Conrad Murray ellen vádat emelt a Los Angeles-i ügyészség, 75 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhet


Szavazzon a Kassza kérdésére!

Milyen kórházi rendszert szeretne?


Népszerű tudomány

Népszerű tudomány

Római telep fölé épül a Balatonring

Régészek egy Kr. u. 3-4. századi római kori bennszülött telep maradványait tárták fel a Somogy megyei Sávoly déli részén

Utazás

Ez ma az Espa

A fővárostól nem messze bukkantunk rá egy rejtett kincsre, a Budai-hegység, a Pilis, a Gerecse hegyvonulatai és az Etyeki-dombság lankái között húzódó, borairól híres Zsámbéki-medencére, benne Zsámbékkal.

Az M1 mai műsora

12:30
Kárpát Expressz
13:00
Szomszédok magyar teleregény
1988
sd normál (4.3), színes
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnőtt felügyeletével
17:35
McLeod lányai ausztrál tévéfilmsorozat
74/27. rész: ismeretlen ismerõs
2004.
színes sd normál (4.3), szinkron / sztereó
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
feliratozva a teletext 334. oldalán!

Az M2 mai műsora

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Keleti orvoslás

Keleti orvoslás

Mutasd a nyelved, s megmondom mi bajod!

A hagyományos kínai orvoslás a mai napig az egyik legfontosabb diagnosztikai eszköznek tartja a pulzus mellett a nyelv vizsgálatát, hiszen éppen a nyelv az, amelynek elváltozásai a leggyorsabban jelzik, hogy a szervezetünkben valami nem jól működik