Süveges Gergő: Apa-kép-írás 97. - Túlélőtábor otthon

Egyik ismerősünk elmélete szerint: ha egy gyerek megéri az érettségijét, az maga az isteni csoda. Merthogy annyi veszedelem leselkedik rá, elég csak a bicikli intézményére, a görkorcsolyára, nyári táborokra, balatoni nyaralásokra, no meg a végső kétségbeesésbe kergetett szülőkre gondolnunk. Tényleg hihetetlen, de a statisztikák szerint a gyerekek többsége mégiscsak eléri a felnőttkort. Szerintem az igazi csoda nem is ez.

Az igazi csoda sokkal inkább az, hogy egy gyermek megéri a kéthónapos kort - különösen akkor, ha negyedik gyermekről van szó. Andris minálunk kész túlélőművész. És életképes, amint a helyzet mutatja.

Persze attól, hogy valaki negyediknek születik, még nem veszélyesebb önmagára nézve, mint az első három. Az igazat megvallva önmagára egyáltalán nem veszélyes. Még nem képes legurulni a pelenkázóról - mert nem képes gurulni. Még nem ránt magára semmit - mert el sem ér semmit. Ráadásul hathetes koráig nem is igen lát bár előfordul, hogy nyolc-, tízhetes koráig sem...), tehát célba sem tud venni semmiféle lerántanivalót. Lépcsőn legurulás szóba sem jöhet… legfeljebb gurítás… de erről később.

Mégis van egy döntő különbség. A negyedik gyermeknek ugyanis van szám szerint három Nagy és Okos Testvére. Akik roppantmód örülnek a kistestvér érkezésének, és nagyon szeretik a jövevényt. Ez pedig egyenlő az akut életveszéllyel. Lehet, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, de az is biztos, hogy a testvérek szereteténél veszedelmesebb nincs.

A hármas gyerekszám ez esetben azért hangsúlyos, mert egy családban az esetek döntő többségében legfeljebb két szülő található. És ők sem mindig egyszerre, egy helyen. De ha egyszerre, egy helyen, akkor is legfeljebb két veszélyforrástól képesek aktívan megóvni a Legkisebbet: a harmadik Nagy és Okos Testvér hosszabb pórázon garázdálkodhat a mózeskosár környékén. És ne legyenek kétségeink: garázdálkodik is.

Kezdjük azzal, hogy a kisebb testvérek, jelesül Annamari, mindenképp rá akar jönni annak nyitjára, hogy ez a kis izé (azaz: Andris) hogyan működik. Mert azt látja, hallja, hogy mozog és kiabál, na de vajon mi van belül, az a nagy kérdés. Így aztán szerelni kezdi Andrist, aminek az első lépése nyilván az, hogy igyekszik a fején lévő réseket feltérképezni…

… majd a kis kéthónapos száját…

… s végül szemét veszi górcső alá.

Mindezt még puszta kíváncsiságból teszi. A szeretet kifejezése csak ezután következik. Többféleképpen. Először is meg lehet simogatni a Kisember hátát, amikor épp hason fekszik. Most tekintsünk el attól az egyszerű igazságtól, hogy ha alvó gyermek hátát egy másik, ám nagyon is éber gyermek kezdi simogatni, az az álommanókat garantáltan messze földre űzi máris. Mondom, tekintsünk el a szimpla kényelmetlenséget, némi nyekergést, esetleg csecsemősírást eredményező elemektől, fókuszáljunk kizárólag az életveszélyes mozzanatokra. Tehát simogatás. A csemeték olykor nincsenek tisztában az erejükkel. Annamari puszta szeretetből képes ütni és karmolni, következésképp simogatás címén is mázsás súlyokkal préseli Andrist a mózeskosarába. Elefántláb a nyugodt álomért - szólhat a reklámszlogen…

S ha Andris ezek után még mindig kap levegőt, rögtön következik az újabb próbatétel: a testvéri puszi intézménye. Sajnos puszilkodáshoz muszáj egészen közel hajolni a célszemély arcához. Ez azonban azt is jelenti, hogy az esetek többségében a nagy pusziló a művelet közben haját belegyömöszöli Andris arcába és szájába.

Igen: a levegő útját mindenképpen el kell zárni. Ha nem simogatással, akkor puszival; lényeg a halálveszedelem.

A szeretet pedig kimeríthetetlen. Nemcsak simogat és csókol, ölelget is, bizony. Nagyjából a testvérek első találkozásának második percéig kell várni, míg valamelyik Nagy és Okosban megszületik a vágy: "ölbe vehetem én is?" Ehhez minimum két szülő kell. Az egyik Andrist tartja észrevétlenül (hogy Borka vagy Marci azért egészen úgy érezze, mintha ő tartaná)…

… a másik pedig… jobb híján fényképez.

A csecsemőnek valójában édes mindegy, ki tartja. Még azt is elviseli, ha egyszerre ketten gyömöszölik.