Híradó mottó
2012. május 16. frissítve 23.02

Változhat az űrsiklók nyugdíjazásának dátuma

Forrás: hirado.hu/Space.com | 2008. november 05. szerda 10:30 |
| A+ A- | Megosztás:

Egy extra küldetés hozzáadása a NASA űrrepülési tervéhez jelentősen csökkentheti annak esélyét, hogy az űrsikló-flottát 2010-ben a tervek szerint nyugdíjazzák – jelentette be a Kongresszus Költségvetési Hivatala (CBO) Amerikában

A CBO az űrsikló-flotta nyugdíjazásának késleltetésével járó kockázatokat, és azt elemzi, ez hogyan befolyásolja az utódrendszereket – az Orion űrhajó és az Ares I kilövőrakéta – érintő munkálatokat, melyek a tervek szerint 2015-ben debütálnak.

A jelentés szerint 20-60 százalékos esély volt arra, hogy a NASA mind a tíz, tervezett küldetésre sort tud keríteni az elkövetkező két évben. A tizenegyedik extra misszió, melynek célja az Alfa Mágneses Spektrométer felszállítása a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahogy a Kongresszus előírta, ezt a lehetőséget 5-30 százalék közöttire csökkentené.

shuttle

A NASA azt tervezi, hogy az űrsikló programra szánt pénzt az Orion és az Ares programba teszi át, ha az űrsiklók nyugdíjba vonultak, és a CBO jelentés szerint már kijelentették, hogy ez a folyamat törölheti a 2010 szeptemberéig be nem fejezett missziókat. Közben az amerikai űrügynökség továbbra is olyan lehetőségeket kutat, melyekkel 18 hónappal felgyorsíthatná az első Orion és Ares I repüléseket.

A NASA jelenleg 2014 szeptemberét célozza az új rendszer debütálására, mely hat hónappal korábbi dátum az eredeti 2015 márciusnál. A CBO jelentés szerint, augusztusig a NASA azt mondta, harminc százalék esély van arra, hogy az Orion és az Ares I. 2013 szeptemberére működőképes lesz, amennyiben további 1 milliárd dollárt adnak az ügynökség 2009-es és 2010-es költségvetéséhez.  

Az űrsiklók nyugdíjazása és az Orion, valamint az Ares I.  első repülése közötti űr szélesedhet, ha a NASA nem tudja megakadályozni az Orion tömegének növekedését a fejlesztés során. Egyéb problémák is késleltethetik az új rendszert, többek között az Ares I. J-2X felső fokozatú motorjának a várakozásoknál hosszabb ideig történő fejlesztése, illetve az Orion hőpajzsát érintő nehézségek.

A jelentés szerint a NASA 2007-es költségvetésének 577 millió dolláros csökkentése arra ösztönözte az ügynökséget, hogy lemondjon néhány robotos holdi felderítést célzó küldetéséről, mely viszont az emberek 2020-ig a Holdra történő visszajuttatását hátráltathatja.  

Megosztás:
Képgaléria