A Sauber istálló újonc versenyzője, Esteban Gutiérrez elárulta, esze ágában sincs felesleges kockázatot vállalni élete első Forma-1-es versenyén, így elsődleges célja az lesz, hogy eljusson a kockás zászlóig Melbourne-ben.
Fotó: xpbimages.com
A 21 esztendős tehetség Nico Hülkenberg csapattársaként mutatkozhat be a száguldó cirkuszban, és bár célja az, hogy felvegye a német tempóját, egyelőre lépésről lépésre kíván haladni.
„A legfőbb célom az, hogy teljesítsem az egész versenytávot” – mondta az ifjú versenyző. „Mivel ez lesz az első F1-es futamom, fontos volna ezt elérni.”
„Nem látom értelmét annak, hogy 120 százalékon kockáztass, amikor még nem is harcolsz semmiért. Szeretném megfelelően megalapozni az önbizalmam, hogy aztán elkezdhessem a határokat feszegetni.”
Guttierez – aki a múlt heti barcelonai teszten időmérő- valamint versenyszimulációt is teljesített a Sauberrel – elárulta, szeretne kimaradni a rajtok utáni kakaskodásokból, ugyanakkor a megfelelő gumikezelés is komoly kihívást jelent majd számára.
„Ez lesz az első versenyem, és egy futam rajtjánál rengeteg minden járhat az ember fejében. Fontos, hogy ezeket az érzéseket kívül hagyjam, hogy koncentrált és higgadt legyek. Azt gondolom, időmérők tekintetében javíthatok egy kicsit, de minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy felvegyem a tempót – amilyen hamar csak lehet.”
„A friss abroncsok esetében van egy bizonyos gumikezelés, mely során muszáj kompromisszumokat kötni. Ez mindenképp egy olyan terület, amin dolgoznom kell, a hosszú etapok során ráadásul teljesen másképp kell bánni a gumikkal.”
Bár nehéz dolga lesz, Gutiérrez úgy érzi, készen áll a Forma-1-es kalandra.
„Úgy gondolom, hogy a sok kerékcsere-gyakorlás, a versenyszimuláció, az újgumis etapok, illetve a fizikai kondícióm hozzásegített ahhoz, hogy a legfontosabb dolgokra összpontosítsak. Úgy érzem, fejlődtem ezeken a területeken, emiatt pedig kényelmes helyzetben érzem magam. Elmondhatom, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtottam, most pedig már alig várom Melbourne-t.”