Button: Nekem is segítenek Pérez visszajelzései

2013. március 06. szerda 11:28

Az elmúlt évben sokan úgy tartották, hogy Jenson Button és Sergio Pérez az a két pilóta a mezőnyben, akik a legfinomabban tudnak bánni az abroncsokkal, ami a jelenkor gyorsan kopó Pirellijei mellett aranyat érő tulajdonság.

Jenson Button - Fotó: xpbimages.com
 
Fotó: xpbimages.com 
 
A sors úgy hozta, hogy ez a két pilóta idénre ugyanazon csapatba került, hiszen Pérezt a Saubertől leszerződtette a McLaren. 
A teszteket követően a jóval tapasztaltabb Button fiatal csapattársának munkáját dicsérte, akinek visszajelzéseiből elmondása szerint még ő maga is tanulhat.
 
„Lewis távozásának és Sergio érkezésének köszönhetően az autó az én javaslataim alapján készült, de amint a pályára vittük, ez már nem jelentett előnyt” - idézi a mezőny legrutinosabb pilótáját a GPupdate.net. - „Mindkettőnknek ugyanannyi nap állt a rendelkezésére, Checo visszajelzései padig ugyanolyan fontosak voltak mint az enyémeim, sőt, esetenként még fontosabbak.”
 
„Másik csapattól érkezett, ahol tavaly mindannyian láttuk, hogy milyen kíméletesen bánt a gumikkal. Ebből mi is tanulhatunk. Checo tudja, hogyan tartsa sokáig a pályán az autót, és hogyan csökkentse a gumikopást. Nagyon érdekes hallani az ő nézeteit is. Ezek számomra is segíthetnek.”
 
Tavaly Pérez többször is gyengébb rajthelyről tudott felzárkózni dobogós helyek környékére, kis híján megnyerve a Maláj Nagydíjat. Button pedig már bizonyította, hogy akkor is képes rátalálni az abroncsok ideális működési tartományára, amikor a többiek még sötétben tapogatóznak azt illetően. A mindig a versenynaptár elején helyt kapó, gyakran kaotikus Ausztrál Nagydíjakon az elmúlt négy alkalomból háromszor is őt intették le győztesként. 

Versenynaptár

még több nagydíj

Pontverseny

Versenyzők

  • 1 Red Bull
    89
  • 2 Lotus
    85
  • 3 Ferrari
    72
  • 4 Mercedes
    50
  • 5 Ferrari
    45
  • 6 Red Bull
    42
  • 7 Lotus
    26
  • 8 Force India
    20
  • 9 Mercedes
    22
  • 10 McLaren
    17
  • 11 McLaren
    12
  • 12 Toro Rosso
    7
  • 13 Force India
    6
  • 14 Sauber
    5
  • 15 Toro Rosso
    1
  • 16 Sauber
    0
  • 17 Williams
    0
  • 18 Williams
    0
  • 19 Marussia
    0
  • 20 Caterham
    0
  • 21 Caterham
    0
  • 22 Marussia
    0

Csapatok

  • 1
    131
  • 2
    117
  • 3
    111
  • 4
    72
  • 5
    32
  • 6
    29
  • 7
    8
  • 8
    5
  • 9
    0
  • 10
    0
  • 11
    0