Új „emírje” van az Iszlám Államnak

 

Új délkelet-ázsiai "emírje" van az Iszlám Állam terrorszervezetnek - közölte a Fülöp-szigeteki rendőrség parancsnoka hétfőn. A malajziai Amin Baco elődjével, a Fülöp-szigeteki Isnilon Hapilonnal október közepén végzett a helyi hadsereg - tette hozzá.

Ronald dela Rosa rendőrparancsnok szerint Amin Baco korábban a térség több országában jelen lévő, az egykor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat délkelet-ázsiai ágának számító Dzsemaa Iszlamíja nevű dzsihadista szervezet harcosa volt.

A Fülöp-szigeteki hatóságok feltételezése szerint Amin Bacót az után nevezték ki, hogy a hadsereg október 16-án a Marawiban folyó harcok során megölte Isnilon Hapilont. A rendőrparancsnok elmondta: úgy értesültek, hogy Amin Bacónak sikerült megszöknie a városból, ám az erre vonatkozó információk még megerősítésre várnak.

A Fülöp-szigetek Mindanao szigetén található Marawi városában május 23-án összecsapások robbantak ki annak nyomán, hogy a kormányerők kísérletet tettek Hapilon őrizetbe vételére. A harcok kitörését követően a Maute Fülöp-szigeteki iszlamista csoport elfoglalta Marawi egyes részeit. Rodrigo Duterte államfő szükségállapotot hirdetett Mindanaón. A csaknem fél évig tartó harcokban 920 terrorista, 165 katona és 47 civil halt meg, valamint több százezren kényszerültek elhagyni otthonukat a városban és annak környékén.

Feltételezések szerint mintegy 30-40 iszlamistának sikerült elmenekülnie Marawiból és elvegyülnie a civilek között. A hadsereg jelenleg is a város aknamentesítését végzi, illetve a civilek között elrejtőzött iszlamisták felkutatásán és elfogásán munkálkodik.