Változatlan maradt az alapkamat

 

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem – közölte a Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel.

Az egynapos  jegybanki fedezett hitel kamatlába 0,9 százalék, az egynapos jegybanki betét kamata pedig – amelyet a szeptemberi ülésen csökkentettek legutóbb 10 bázisponttal–- mínusz 0,15 százalék maradt. A jegybanki alapkamat mértéke 2016. május 25. óta nem változott. A Reuters által megkérdezett elemzők is azt várták, hogy a monetáris testület nem változtat az alapkamat mértékén.

A kondíciók tovább lazíthatók

A monetáris tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására, és ezzel összhangban vizsgálja az alkalmazandó nem hagyományos eszközöket – olvasható a monetáris tanács közleményében, amely a kamatdöntő ülést követően jelent meg a Magyar Nemzeti Bank honlapján. A tanács fontosnak tartja, hogy az alacsony kamatkörnyezet kedvező hatása minél hosszabb ideig érvényesüljön – szögezték le. Kifejtették, hogy a szeptemberi Inflációs jelentésben jelzett, lefelé mutató inflációs kockázatok valószínűsége emelkedett.

Egy dolgozó telefonál egy bankfiókban Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én - képünk illusztráció (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Egy dolgozó telefonál egy bankfiókban Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én – képünk illusztráció (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A monetáris tanács úgy látja, hogy az inflációs cél fenntartható elérése továbbra is 2019 közepére várható, és az inflációs cél fenntartható eléréséhez szerintük mind az alapkamat, mind a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges. Megjegyezték azt is, hogy a magyar gazdaságban vannak még kihasználatlan kapacitások, de ezek a kibocsátás dinamikus növekedésével fokozatosan megszűnnek.

Ahhoz, hogy az alacsony kamatkörnyezet kedvező hatása minél hosszabb ideig érvényesüljön, a hosszú lejáratú hozamok és ennek következtében a hozamgörbe meredekségének csökkentése szükséges a monetáris tanács szerint. Ez a hosszú kamatfixálású hitelek elterjedését is támogatja – áll a közleményben.

Elemzők: tartósan laza monetáris kondíciókra lehet számítani

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a jövő év második feléig maradnak a laza monetáris kondíciók, akkor is először a nem-konvencionális eszközök visszavonására kerülhet sor, majd azt követheti az alapkamat lassú, fokozatos emelése, de csak 2020-ban. A tartósan laza hazai monetáris kondíciókat a nemzetközi környezet is támogathatja, a Fed lassabb ütemben folytathatja a kamatemeléseket, míg idén decemberig folytatódik az Európai Központi Bank (EKB) havi 60 milliárd euró összegű eszközvásárlási programja, amit jövőre feltehetően csak fokozatosan vezetnek ki.

Varga Zoltán, az Equilor technikai elemzője úgy vélte, a jegybank kommunikációja alapján 2020-ig a jelenlegihez hasonló, laza monetáris politikára van kilátás, emiatt negatív reálkamatok lehetnek a következő években, a 3 hónapos bankközi kamatláb a jelenlegivel megegyező, 0,03 százalék maradhat egészen 2019 közepéig. Ez még abban az esetben is így lesz, ha az Európai Központi Bank érdemben változtat a monetáris politikáján, továbbra is jelentős az elsősorban külső hatásoknak betudható, lefelé mutató inflációs kockázat – tette hozzá.