MSZP: A kormánynak csak egy „ígéretügyi” miniszterre futotta

 

Az MSZP szerint zömmel üres kampányígéreteket kaptak a megyei jogú városok a Modern Városok Programmal, amelynek megvalósítása helyett csak egy „ígéretügyi” miniszterre futotta a kormánynak.

Varga László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy közel három éve indult a megyei jogú városok fejlesztését célzó program. Hozzátette: a városokkal kötött megállapodások több olyan pontot is tartalmaznak, amelyek egyébként is megvalósulnának, például nemzetközi szerződés alapján, ilyen az M30-as út.

A szocialista politikus rámutatott arra, hogy több megígért beruházást is visszavontak, illetve elhalasztottak kormányhatározattal. Példaként említette azt, hogy elhalasztották a Békéscsabát az M8-sal összekötő út megépítését, és azt, hogy az M30-as 2019 helyett 2022-re készül el. Varga László azt mondta, a megígért összegek mindössze tíz százalékát juttatták el a városoknak.

Három év telt üres kampányígéretekkel, és mindössze Kósa Lajos „ígéretügyi” miniszterségére futotta – összegezte véleményét, és azonnali cselekvésre szólította fel a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert. Arra a kérdésre, mi lesz az 1956-os forradalommal kapcsolatban megnyilvánuló Szanyi Tiborral, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselőjével, Varga László közölte, elhatárolódik az EP-képviselő Facebook-bejegyzésétől, sokkal komolyabb problémának tartja azonban a Fidesz szónokainak hétfői „gyűlöletkeltő” beszédeit.