Mráz: Az eső mentette meg az ellenzék becsületét

 

Megtelt az Andrássy út a Terror Háza környékén. Tízezer ember volt kíváncsi a zord idő ellenére a 15 éves múzeum előtti megemlékezésre és a magyar miniszterelnök beszédére. Az M1-en szakértők elemezték Orbán Viktor ünnepi beszédét és a megemlékezést.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen tartott ünnepi beszédet.

A beszédet az M1 Szemtől Szembe című műsorában elemző Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője azt mondta, érzékelhető volt, hogy Orbán Viktor már a választás felől közelített meg beszédét.

Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Csoport vezetője ugyanakkor a műsorban úgy vélte, hogy nem egy parlamentben elmondható beszéd hangzott el; az elhangzottaknak volt célkijelölő, világmagyarázó és stratégiai ismertető része is.

A beszéd célkijelölő részében a multikulti előtt kiálló Európának helyreállítását jelölte meg a miniszterelnök. A világmagyarázat pénzügyi birodalom befolyásolása volt, és a beszédben utalás történt a Soros-tervre is. A stratégia pedig a közép-európai összefogás – húzta alá Mráz Ágoston Sámuel.

Visszatér a Moszkva-Brüsszel párhuzam

Orbán Viktor beszédében azt mondta, „hinni akartuk, hogy a régi bajok már nem térhetnek vissza”, hogy a kommunisták hagymázas álma, hogy magyarok helyett „homo szovjeticust” faragjanak belőlünk, soha többet nem jöhet elő. Most pedig elképedve látják, hogy „a globalizmus erői feszegetik az ajtónkat, és azon dolgoznak, hogy magyarok helyett homo brüsszelicusokká gyúrjanak bennünket” – fogalmazott a kormányfő.

Lánczi Tamás ezzel kapcsolatban azt mondta: az IMF pénzügyi gyámság alá akarta vonni Magyarországot négy éve. Ettől megmenekültünk, most azonban a migrációval kell megküzdenünk, ez az a kérdés, mely leginkább fenyegeti minden nemzetállam szuverenitását. Így jön vissza a Moszkva-Brüsszel párhuzam, és Brüsszel lesz az, amely fenyegeti Magyarország szuverenitását, mert homogenizálni akar, fel akarja számolni a nemzetek szabadságát – fogalmazott a szakértő.  Szerinte a fő ellenfél – ahogy a beszédből is kiderül – külföldön van, azok az erők, melyek korlátozni akarják az ország szuverenitását.

Megmentette őket az eső 

Mráz Ágoston Sámuel szerint más volt a helyzet 15 éve: akkor ugyanis magabiztos volt a Fidesz, mégis vereséget szenvedett, de az ellenzék egységes volt. Most azonban még miniszterelnök-jelöltjük sincs. Egy széttagolt, egymással is viaskodó ellenzékkel áll szemben, ez megalapozza a Fidesz magabiztosságát – magyarázta.

Hangsúlyozta: az eső nem elmosta, hanem megmentette az ellenzék becsületét, mert így van mire fogni, hogy miért nem jött össze az összefogás (az időjárási körülmények, a piros riasztás miatt elmaradt a Közös Ország Mozgalom által 2017. október 23-án, 16:30-kor a Kossuth térre szervezett tüntetés – a szerk.)

Hozzátette, hogy a Nézőpont legfrissebb kutatása szerint a magyarok 64 százaléka a jelenlegi kormány további kormányzását tartja valószínűnek, és ezt tudják az ellenzéki pártok is. Az ellenzéki oldalon jelenleg mindenki a saját túlélésére koncentrál, melynek legjobb eszköze az egyéni indulás – mutatott rá Mráz Ágoston Sámuel.

Brüsszelben van befolyásunk 

Az előző ciklus a nemzeti összefogás megteremtéséről szólt – erre utalt a miniszterelnök beszédében is –,  most pedig a nemzetközi összefogást kell megteremteni, vagyis a közép-európai együttműködést; Orbán Viktor 2014 óta ezen munkálkodik – húzta alá a szakember.

A lengyel-magyar kapcsolat nagyon jó, csehekkel szlovákokkal is jó a viszony, és Ausztria is csatlakozni készül az együttműködéshez – mutatott rá.

Hozzátette: Orbán Viktor 5 évvel ezelőtt azt mondta, Brüsszel nem Moszkva, Brüsszelben ugyanis Magyarországnak van befolyása, ahogyan a közép-európai együttműködésnek is az a célja, hogy Európában befolyást szerezzen a közép-európai gondolat.

Moszkvában, a szovjet birodalomban nem volt befolyása Magyarországnak. A mostani, beszédben elhangzott gondolat arról szólt, hogy a globalizáció megvásárolt emberei befolyásolni próbálják Brüsszelt, és a közép-európai magyar érdek, hogy a nemzetek európájáért ki lehessen állni – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Európa meggyengült

Lánczi Tamás a műsorban felidézte: Orbán Viktor beszédében elhangzott, hogy Európa el van kényelmesedve, és még mindig abban a tudatban él, hogy ez a világ a legjobb, leggazdagabb és legbefolyásosabb területe. E két utóbbi azonban már rég nem igaz. Európa gyenge, mert dogmák foglya és a vezetők szemellenzővel járnak.

Mráz Ágoston Sámuel ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a számok is azt támasztják alá, hogy leértékelődik a nemzetek és a régiók versenyében Európa. Szerinte jelenleg a lázadás évtizedeiben vagyunk, és ha visszatekinthetünk 2017-re, már látható egyfajta fordulat.