Gulyás: A 20. századi történelmünk legnagyszerűbb eseménye az '56-os forradalom

 

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.

Az ország megítélésének ékköve a mai napig, hogy 1956-ban a forradalmárok hősiességről bizonyítékot adva szembeszálltak a világ akkor legerősebb hadseregével – mondta Gulyás Gergely az évforduló alkalmából rendezett megemlékezés előtt tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: éppen ezért a magyarság számára kiemelt feladat, hogy méltóképpen emlékezzen meg a forradalom évfordulójáról.

Az rendszerváltást követő megemlékezések sorából a 60. évforduló pozitív értelemben kiemelkedett – hangsúlyozta a frakcióvezető. Úgy fogalmazott, “az a történelmi szerencsétlenség érte az országot”, hogy a 40. és az 50. évfordulón is szocialista, sőt posztkommunista kormánya volt. Ennek megfelelően 1996-ban szinte elhallgatták a forradalmat, az 50. évforduló pedig a Gyurcsány-kormány “szemkilövetéseiről és az alapvető emberi szabadságjogokat eltipró magatartásáról” vált emlékezetessé.

A 60. évfordulót Magyarországon és mindenhol a világon méltóképpen sikerült megünnepelni, megerősítve ezzel a forradalom jelentőségét az európai történelemben. Hiszen – az 1953-as kelet-berlini felkelést nem számítva – az 1956-os forradalom volt az első, amely rést ütött a kommunizmus áthatolhatatlannak tűnő falán. Magyarország elsőként mert szembeszállni a jóval nagyobb haderővel, és sikerült a szabadságot 13 napra kiharcolni – közölte Gulyás Gergely.

A képviselő rámutatott arra, hogy bár az 1956-os események központja Budapest volt, a forradalom a nemzet egészéé lett. Vidéken, így Szentesen is néhány nap alatt demokratikus önkormányzatok, munkás- és katonatanácsok álltak föl. A megtorlás sem kerülte el a vidéket, csak Szentesen kilenc különböző eljárásban 27 embert ítéltek összesen 66 év börtönre – tette hozzá.