Fegyveres ejtett túszokat Angliában

 

A tettes őrizetbe vételével és kórházba szállításával ért véget vasárnap este a túszejtő akció a közép-angliai Nuneaton egyik szabadidőközpontjában. A túszok az incidensben nem sérültek meg. A rendőrség már a túszszabadító rajtaütés előtt közölte, hogy nem terrorcselekményről van szó.

A rendőrség vasárnap este hanggránátok bevetésével megrohamozta az épületet és legyűrte túszokat ejtő támadót. A területileg illetékes mentőszolgálat, a West Midlands Ambulance Service hivatalos bejelentése szerint az elfogott férfit a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították. A szolgálat nem részletezte, hogy a túszejtőt miért kellett kórházba vinni.

A mentők a két kiszabadult túsz is megvizsgálták, de ők nem szenvedtek sérüléseket, így nem is szorultak további ellátásra. Szemtanúk egybehangzó beszámolói szerint a rajtaütést “dörejek” kísérték, ami hanggránátok alkalmazására vall.

“Game over!” – orította fegyverével hadonászva

Mehdi Amshar, a bowlingpálya vezetője elmondta a Sky Newsnak, hogy tudomása szerint a fegyveres férfi nem hiába ejtette túszul a két alkalmazottat: egyikük ugyanis a volt barátnője vagy volt felesége.

A médiának nyilatkozó szemtanúk egybehangzóan fehér, 40 év körüli, ápolatlan külsejű férfiként írták le a túszejtőt, aki puskájával hadonászva tört be a bowling-pályára, miközben azt ordibálta, hogy “game over” (vége a játszmának).

 

A támadás előtt kiküldött egy családot

Az egyik szemtanú azt mesélte a Coventry Telegraph lapnak, hogy épp két gyermekével jött ki a szabadidőközpont egyik öltözőjéből, mikor meglátták a támadót. Állítólag a férfi rájuk ordított, hogy azonnal hagyják el az épületet.

Az egyik szemtanú a Sky News hírtelevíziónak azt mondta: olyan értesüléseket hallott, hogy az illető előzőleg összeveszett valakivel a szabadidőközpont mozijában. Más beszámolók szerint viszont a felfegyverkezett férfi többeket durva hangon, káromkodva felszólított, hogy hagyják el az épületet, és sokan távoztak is.

Nem terrortámadás történt

A férfi egy lefűrészelt csövű vadászpuskával ment be a Bermuda Park nevű szabadidőközpont épületébe, majd két dolgozót túszul ejtett. A rendőrség lezárta a környéket, és arra kérte a helyieket, hogy kerüljék el a pálya környékét - tájékoztatott a BBC. A Bermuda Park nevű központban éttermek, mozik, áruházak, edzőtermek és gyermekeknek kialakított játszóhelyek vannak.

A Birminghamtől keletre fekvő város rendőrsége először a Twitter üzenőportálon közzétett tájékoztatásában csak annyit közölt, hogy “folyamatban lévő incidensről” van szó, nem sokkal később azonban ezt kiegészítette azzal, hogy az incidensnek nincs köze a terrorizmushoz.

Rövid időn belül harminc rendőr és több mentőautó is érkezett a helyszínre, az épület fölött rendőrségi helikopter körözött. A fegyveres két túszt tartott fogva az épületben, a moziban ülők tanácstalanok voltak, nem mertek kimenni a teremből. Miután a támadás vasárnap délután történt, a szabadidőközpontban állítólag nagyon sokan tartózkodtak.

Húsz évvel ezelőtti egy iskolai mészárlás után szigorítottak

Nagy-Britanniában rendkívül ritkák a lőfegyverrel elkövetett hasonló bűncselekmények, mindenekelőtt a brit fegyvertartási törvények drákói szigora miatt. A fegyvertartási szabályok rendkívüli megszigorításának folyamata 1996 márciusáig nyúlik vissza, amikor egy zavart elméjű gyilkos 16 kisgyermeket és egy tanárt lőtt agyon a dél-skóciai Dunblane kisváros elemi iskolájában.

Az egész országot megrázó tömeggyilkosság után különösen nagy felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy a példátlan mészárlás elkövetője – aki utolsó lövedékét saját fejébe eresztette – teljesen szabályosan, többször meghosszabbított engedéllyel tarthatta magánál nagy tűzerejű fegyvereit, jóllehet a rendőrség tudott súlyos pszichiátriai zavarairól.

Az azóta elfogadott törvényi szigorítások értelmében brit magánszemélyek ma már gyakorlatilag semmilyen jogcímen nem birtokolhatnak tűzfegyvert; még az engedélyezett vadászfegyvereket sem lehet otthon tárolni, csak a vadásztársaságok páncélrekeszeiben.