Emmi: A hősök emléke ma is fontos

 

A hősök emléke ma is fontos, a jóban és a küzdelemben is egyaránt osztozunk, hogy a megpróbáltatásokból végül megerősödve kerüljünk ki - emelte ki Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Tallinnban, az 1956-os forradalom évfordulójára rendezett megemlékezésen a tárca vasárnapi közleménye szerint.

Az államtitkár Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet meghívására pénteken az észt fővárosban, szombaton pedig Helsinkiben köszöntötte az ünneplésre összegyűlt közösséget.

Schanda Tamás hangoztatta: 1956 csillagként ragyog a 20. század vészterhes évei között, a magyar nép felkelt, hogy hallassa a hangját. Megfogalmazása szerint a magyar és észt fiatalok kommunista rendszer elleni szabadságharca erőt és reményt adott minden embernek. A tartui iskolás fiúk és a pesti srácok tettei megmutatták a világnak, hogy az embertelen rendszer nem tarthat örökké, a szabadság szeretete, a függetlenség iránti vágy és a bátorság győzelemre vezet – vont párhuzamot az államtitkár az 1956-os történések magyar és észt eseményei között.

 Az államtitkár megköszönte a finn fiatalok kiállását a forradalom hősei mellett

Emlékeztetett arra, hogy a független Magyarország az 56-os hősök áldozatvállalásából sarjadt ki. Ahogy a múltban is mi határoztuk meg a jövőnket, úgy a jelenben sem szabad meghátrálnunk, mi határozzuk meg magunk és gyermekeink jövőjét. Felelősek vagyunk az értékekért, amiket a nemzedékek kiharcoltak számunkra – fogalmazott.

Az államtitkár megköszönte a finn fiatalok baráti kiállását a forradalom hősei mellett, akik gyűjtésekkel, véradással támogatták a magyar forradalmárokat. A hősöktől példát véve magunk is példává válhatunk: értékeink megőrzésével, vívmányaink megtartásával utat mutathatunk az eljövendő nemzedékeknek – zárta köszöntőjét Schanda Tamás.