Fidesz: az LMP teljes mellszélességgel támogatja a „Soros-tervet”

 

A Fidesz szerint az LMP teljes mellszélességgel támogatja a „Soros-tervet”, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője ugyanis eddig minden ahhoz kapcsolódó döntést támogatott Brüsszelben.

Deutsch Tamás, a kormánypárt EP-képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, miközben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje nagy energiákkal próbál úgy tenni, mintha nem is ismernék a “Soros-tervet”, addig Meszerics Tamás, az ellenzéki párt EP-képviselője szavazataival támogatja annak megvalósulását.

A Fidesz politikusa azt mondta, nem kíván beleszólni az LMP belső ügyeibe, de határozottan arra kéri Szél Bernadettet, kérdezze meg párttársát, miért segíti a “Soros-terv” végrehajtását.

Deutsch Tamás kijelentette, Soros Györgynek a nyilvánosság előtt többször megfogalmazott terve van a bevándorlás támogatására. Ez a terv arra épül, hogy a bevándorlók tömegesen Európába érkezhessenek, majd őket egy állandó és kötelező mechanizmus alapján szétosszák a tagállamok között – mondta, hozzátéve, mindehhez olyan új jogszabályokat kívánnak alkotni, amelyek elveszik a hatáskört a tagállamoktól a bevándorlás kezelésében.

Példaként említette erre, hogy az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó bizottsága előző héten döntött az EP tervezett álláspontjáról a dublini rendszer módosítását célzó jogalkotási folyamatban, ennek legkevesebb három pontja segíti a bevándorlókat támogató “Soros-terv” megvalósulását.

Ezek közül az első a felső határ nélküli, kötelező áthelyezési mechanizmus, vagyis egy olyan kvótarendszer kialakítása, amelyet a magyar ellenzék még alig fél éve is tagadott – mondta Deutsch Tamás.

Kiemelte továbbá, a családegyesítésre vonatkozó szabályokat is puhíthatják, vagyis a jövőben már azok az illegális bevándorlók is menedékes státuszt kaphatnak, akik arra hivatkoznak, hogy egy testvérük már az Európai Unióban tartózkodik a “migránssimogató bevándorláspolitikának köszönhetően”.

Deutsch Tamás szólt arról is, hogy a dublini rendszer átalakításáról szóló EP-álláspont egyértelmű pénzügyi büntetést helyez kilátásba azoknak a tagállamoknak, amelyek elutasítják a kötelező, felső korlát nélküli kvótarendszert.

Megjegyezte, pillanatnyi kétsége sincs afelől, hogy a jövő héten Meszerics Tamás is “nagy lelkesedéssel” támogatja majd ezeket a “Soros-terv” kulcsfontosságú elemét tartalmazó döntéseket.

A Fidesz EP-képviselője szerint mindebből is látszik, hogy a “Soros-terv” nem egyszerűen egy elképzelés, hanem Soros György és hálózata, valamint az európai politikusok nagy része által képviselt politikai program is, amely “Európa és Magyarország elleni hadüzenetként is értékelhető”.

Deutsch Tamás kérdésre válaszolva azt mondta, Soros György a rendszerváltoztatás előtt támogatott olyan magyarországi ellenzéki szervezeteket és szereplőket, akik a magyar szabadság megteremtése érdekében dolgoztak, ugyanakkor munkásságának középpontjában a nyílt társadalom rendkívül veszélyes utópiája áll, ami teljesen elfogadhatatlan, hiszen a személyes és a közösségi szabadságot is illúzióvá teszi.

“Ha az egész rossz, akkor a részei nem lehetnek jók” – tette hozzá, Bibó István iránymutatására hivatkozva.

A Fidesz EP-képviselője a Jeszenszky Géza volt külügyminiszter magyar bevándorláspolitikát érintő kritikájáról szóló kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Jeszenszky Géza a “politikai elbutulás állapotában van”, hasonlóan Bod Péter Ákoshoz és Mellár Tamáshoz.

Deutsch Tamás szintén kérdésre válaszolva közölte, Navracsics Tibor nagyon pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, “Soros-terv mint ilyen az Európai Bizottság munkatervében nem szerepel”. Kiemelte ugyanakkor, hogy a “Soros-terv” lényegét jelentő összes elképzelés kivétel nélkül megtalálható az Európai Bizottság előterjesztéseiben és most már az Európai Parlament állásfoglalásában is.

“Lenint nem láttam, Soros Györgyöt láttam, és a Soros-tervet is láttam” – fogalmazott Deutsch Tamás.