Kós- és Bartha-szobrot avattak Kolozsváron

 

Kós Károly építésznek, írónak, könyvkiadónak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának, valamint Bartha Miklós 18. századi írónak, politikusnak, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapítójának, első alelnökének állítottak szobrot pénteken az írisztelepi református templom kertjében.

Ünnepi beszédében Grezsa István kormánybiztos úgy vélekedett, hogy szükség van a két nagy előd példájára, amikor Erdélyben magyar iskolákért, Kárpátalján pedig a magyar nyelvű oktatás alanyi jogáért kell harcot folytatni.

“Átjárható, belakható Kárpát-medencében szeretnénk élni. Olyan régióban, ahol egymást gyarapítva, és egymás értékeire koncentrálva tudnánk építeni egy közös és élhető jövőt. Mi készen állunk a történelmi kiegyezésre” – jelentette ki Grezsa István. Hozzátette: szeretné, ha Magyarország szomszédai megértenék, hogy a történelmi igazság kimondásának nem az újabb sebek ejtése a célja, hanem ez a sebek begyógyításának az egyetlen módja.

“Abban hiszünk, hogy csak a közép-európai népek összefogásával teremthetünk olyan környezetet, amely lelkileg, szellemileg és fizikailag gyarapítja a Kárpát-medencét. Magyarország készen áll arra, hogy összefogjunk egy sikeres, erős Közép-Európáért” – fogalmazott a kormánybiztos.

Amint Farkas László írisztelepi lelkész elmondta: a két mellszobor – Blaskó János alkotásai – a Kós Károly és Debreceni László által tervezett, és hatvan évvel ezelőtt felavatott írisztelepi református templom előterébe kerültek. Amint felidézte, az Országgyűlés elnöke 2014-ben ajánlotta fel Bartha Miklós egykori országgyűlési képviselő mellszobrát Kolozsvár magyarságának.

És mert a magyarságnak kevés esélye van arra, hogy Kolozsvár valamely közterére állítson szobrot, az írisztelepi református templom kertjére esett a választás. A gyülekezet presbitériuma viszont azt kérte, hogy pályázati úton szerezzenek támogatást egy Kós Károly-szoborra is, hogy a templom tervezője előtt is tisztelegjenek.

A szoboravatást megelőző ünnepi istentiszteleten Bibza Gábor esperes prédikált, Bartha Miklós alakját Széman Péter, az EMKE elnöke, Kós Károlyét pedig Vincze László, a gyülekezet gondnoka idézte. A Kolozsvár északi külvárosának számító Írisztelep református gyülekezetéhez 848 személy tartozik.