Újranyitották a limai magyar nagykövetséget

 

Latin-Amerika a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségévé vált, és Peru azon belül is gyorsan növekvő ország – emelte ki Szijjártó Péter a perui fővárosból az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Emellett a perui gazdaság számos hasonlóságot mutat a magyar gazdasággal, tette hozzá, kifejtve, hogy mindkettő rendkívüli nyitott, mindkét kormány gazdaságpolitikája fontos céljának tartja a szabadkereskedelmet, és mindkét gazdaság a dimenzióváltás stádiumában van, amikor a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, a magas hozzáadott értékre alapuló ágazatok és tevékenységek veszik át a főszerepet. ”Éppen ezért a két ország gazdasági, politikai együttműködésének fejlesztéséből mindkét ország jelentős mértékben tud profitálni, ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk a 2006-ban bezárt limai magyar nagykövetséget” – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Ricardo Luna perui külügyminiszter (j) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Limában 2017. október 19-én. MTI Fotó: KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Ricardo Luna perui külügyminiszter (j) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Limában 2017. október 19-én (MTI Fotó: KKM)

A miniszter hangsúlyozta, hogy a két ország érdeke a szabadkereskedelmi folyamatok felgyorsítása. Rámutatott, hogy az EU és Peru között 2013 óta érvényben van a szabadkereskedelmi megállapodás ideiglenes alkalmazása, Magyarország pedig már 2013-ban már ratifikálta a megállapodást, és az az érdekünk, hogy ezt mielőbb minden tagállam megtegye, hogy teljes mértékben életbe léphessen. Szijjártó Péter külön kiemelte, hogy a két ország közötti egyetemközi kapcsolatok már most rendkívüli dinamikusak, és elmondta, hogy az amerikai kontinens legrégebbi egyeteme, a San Marcos Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetemmel, valamint a limai zenei és táncművészeti egyetem is tárgyalásokat folytat magyar partnerekkel az együttműködésről.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) beszédet mond a magyar nagykövetség megnyitóján Limában 2017. október 19-én (MTI Fotó: KKM)

A magyar diplomácia vezetője tudatta, hogy elkészült, és hamarosan alá is írják azt a megállapodást, amelynek értelmében jövő szeptemberben 20 ösztöndíjas diák érkezhet Peruból Magyarországra. A miniszter kitért arra is, hogy megállapodás született vízipari, gyógyszeripari és hadiipari, határvédelmi technológiák perui hasznosításáról, melyeket Peru beenged piacára a szerdán kötött megállapodások értelmében. ”Magyarország megbecsültsége magas Peruban” tekintettel arra, hogy a legutóbbi el Nino-jelenség okozta szélsőséges időjárás után Magyarország azonnal segített, és víztisztító berendezést küldött, ami meg is alapozta a magyar vízipari technológiák iránti keresletet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) a magyar nagykövetség megnyitóján Limában 2017. október 19-én – mellette Kaleta Gábor perui magyar nagykövet (b) és Guillermo Molinari perui oktatási miniszterhelyettes (MTI Fotó: KKM)

A két ország együttműködése a nemzetközi politikában is rendkívül harmonikus és hatékony, Magyarország támogatja Peru felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), és a két ország támogatja egymást az ENSZ-ben a jelöléseknél. Mindkét ország elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem mellett, Perunak komoly terrorfenyegetettséggel kellett az elmúlt időszakban szembenéznie, és miután most Európában is ez a helyzet, a terrorizmus elleni együttműködést is szorosabbra fűzzük – hangoztatta Szijjártó Péter.

A minisztert Limában fogadta Pedro Pablo Kuczynski elnök, Ricardo Luna külügyminiszter, Luis Galareta, a kongresszus elnöke, Eduardo Ferreyros Küppers külkereskedelmi és turisztikai miniszter, valamint Szijjártó Pétert díszdoktorrá avatják az 1551-ben alapított San Marcos Egyetemen, ahol az EU előtt álló kihívásokról valamint az EU és Latin-Amerika együttműködéséről tart előadást.