Egy éve ért véget az eddigi talán legnagyobb magyar hajtóvadászat

 

A magyar rendőrség történetében talán egyedülállóan intenzív hajtóvadászat után, nem egészen egy hónappal azt követően, hogy majdnem kioltotta két rendőr életét, elfogták P. Lászlót, a Teréz körúti robbantót. Az elfogás hírét éppen egy évvel ezelőtt, 2016. október 19-én jelentette az M1 csatorna.

Robbanás történt tavaly szeptember 24-én, szombaton éjszaka a fővárosi Teréz körút egyik üzlethelyiségében. Hamar kiderült, hogy a detonációt – amelyben egy járőrpáros súlyosan megsérült – szándékosan idézték elő, a célpontok pedig kifejezetten rendőrök voltak.

A nyomozást több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdte meg a Központi Nyomozó Főügyészség. Soronkívül, nagy erőkkel, a rendőrséggel együttműködve nyomoztak, tízmilliós nyomravezetői díjat is kitűztek. Még szombaton éjjel hajtóvadászatot indítottak az elkövető ellen.

Kivégzés volt a cél

„A rendőreimet ki akarták végezni” – jelentette be vasárnap Papp Károly országos rendőrfőkapitány, aki a robbantást az egész magyar rendőrség elleni támadásnak nevezte.

Rendőri kordon 2016. szeptember 25-én a fővárosi Wesselényi utca és az Erzsébet körút kereszteződésében, amelyhez közel, a Király utcánál ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségben. Az elsődleges információk szerint két ember megsérült, a mentők kórházba szállították őket. A rendőrség körbezárta a környéket, vizsgálja a robbanás körülményeit (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

Rendőri kordon 2016. szeptember 25-én a fővárosi Wesselényi utca és az Erzsébet körút kereszteződésében, amelyhez közel, a Király utcánál ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségben (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

Ekkorra kiderült, hogy egy repeszképző anyagokkal kombinált, házi készítésű robbanószer robbantott fel szombat éjszaka az elkövető, akinek a személyében egy 170 centiméter magas, 20-25 éves férfit kerestek. Több száz rendőr dolgozott az ügyön, együttműködve a Terrorelhárítási Központtal, valamint a polgári titkosszolgálatokkal is. Órák alatt lefoglaltak 145 kamerafelvételt is.

A rendőrség hét verziót állított fel kezdetben a bűncselekmény lehetséges indítékára; a dzsihadista támadást mint motivációt ugyanakkor hamar kizárták, azt azonban újra és újra egyértelművé tették – az elkövetés körülményei és eszköze alapján –, hogy a két rendőr életét ki akarták oltani.

Orbán: „vadásszák le” az elkövetőt!

Nincs jel arra, hogy a történtek összefüggnének a migránsválsággal – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök is szeptember 27-én, kedden az M1-nek adott interjújában. Kijelentette, akármi is volt a motiváció, mindenképpen gyalázatos tettről van szó. Közölte továbbá, hogy utasította Pintér Sándor belügyminisztert: bármi áron, de fogják el, „vadásszák le” az elkövetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett.

Budapest, 2016. október 1. A police.hu-n közzétett fotón Orbán Viktor miniszterelnök (k) Pintér Sándor belügyminiszterrel meglátogatja a kórházban a Teréz körúti robbantás sérültjeit 2016. október 1-jén. A Teréz körút 2-4. előtt szeptember 24-én este robbantás történt, amelyben két rendőr megsérült. MTI Fotó: police.hu

A police.hu-n közzétett fotón Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszterrel meglátogatja a kórházban a Teréz körúti robbantás sérültjeit 2016. október 1-jén. MTI Fotó: police.hu

Szűk két hét alatt közel 600 bejelentés érkezett a robbantással összefüggésben, és 34 felvételt töltöttek fel a Belügyminisztérium által létrehozott internetes oldalra a felderítő munkát segítendő.

Nagy volt a „szórás”, sok bűnöző rendőrkézre került

A hajsza olyan intenzitással folyt, ami az általános közbiztonsági helyzetre is kihatott: a rendőrség közlése szerint a nyomozati cselekmények, a rendőri jelenlét során több más bűnöző is rendőrkézre került. Október 5-én éjfélig a rendőrség 1874 embert fogott el, közülük 492-őt érvényben lévő körözés alapján. 1045 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten, további 1066 embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő.

Egy üzlet kamerájának felvétele a Teréz körúti robbantóról.

Egy üzlet kamerájának felvétele a Teréz körúti robbantóról.

2016. október 19. – Rendőrkézen az elkövető

Október 19-én adta hírül az M1, hogy a TEK elfogta a feltételezett tettest. A TEK nem erősítette meg és nem cáfolta az információt, de egy nappal később a Központi Nyomozó Főügyészség már azt közölte, hogy előző nap elfogtak és meggyanúsítottak egy magyar állampolgárságú férfit a Teréz körúti robbantással összefüggésben.

A fiatalember a gyanúsítása és az őrizetbe vétele ellen is panasszal élt, ugyanakkor a főügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását. A férfi nem tett vallomást, ugyanakkor több erős bizonyíték is ellene szólt.

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt vetítik le az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án. Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt vetítik le az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az elfogás idejére mintegy ezer bejelentés érkezett az üggyel összefüggésben, és ezek közül egyiket sem „tették félre”, valamennyit ellenőrizték.

A rendőr-főkapitány személyesen informálta a TEK-et

Hajdu János, a TEK főigazgatójának elmondása szerint Papp Károly országos rendőr-főkapitány az elfogás napján személyesen olyan információkat adott át a TEK-nek, amelyek lehetővé tették a délutáni órákban a célszemély elfogását.

A robbantót 16 óra 9 perckor, Keszthelyen tudták elfogni, a férfi az autójában várakozott a Balaton-parti sétányon egy a forgalomtól elzárt területen. Az elfogás után orvosi vizsgálatnak vetették alá. Hajdu János szerint nem volt sérülése, sem panasza.

Keresztes Imre főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője (k), Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány (j3) és Hajdu János, a Terrorelhárító Központ (TEK) főigazgatója (j) sajtótájékoztatót tart a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról. Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Keresztes Imre főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője (k), Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány (j3) és Hajdu János, a Terrorelhárító Központ (TEK) főigazgatója (j) sajtótájékoztatót tart a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Tűzszerészi vizsgálatot végeztek az autóján, azt követően pedig egy másik településen átvizsgáltak egy épületet – közölte Hajdu János –, amely kétszeres művelet alatt zajlott: a tűzszerészek biztosítása mellett hatoltak be a műveleti egységek a házba, „ahol más célszemélyt nem találtak”.

Keresztes Imre főügyész az MTI-nek azt mondta: amikor a gyanúsított, P. László látókörbe került, a lehető leggyorsabban eljárás alá vonták, „pont azért, nehogy történhessen még egy hasonló bűncselekmény, mert az elviselhetetlen lett volna”.

A robbantás ügyében kitűzött nyomravezetői díjat nem fizették ki, miután klasszikus felderítő munka során jutottak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a gyanúsítotthoz.

Budapest, 2016. október 20. A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt vetítik le az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án. Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt vetítik le az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Csak a családját sajnálják a helyiek

Lakóhelyén, Karmacson visszahúzódónak ismerték meg a gyanúsítottat. Az MTI tudósítója a Zala megyei településen több helybéli lakostól is úgy értesült, hogy a család nagyjából egy évtizede él a településen. Többnyire távolságtartónak tartották őket. Az apa és új felesége egy közeli településen tanított, illetve a családfő ingatlanközvetítéssel is foglalkozott; a huszonéves gyanúsítottnak egy néhány évvel fiatalabb húga van. Elvált édesanyjuk a fővárosban él.

Operatőrök egy családi háznál a Zala megyei Karmacson 2016. október 20-án, ahol az október 19-én a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai által elfogott – a Teréz körúti robbantással feltehetően gyanúsítható – elkövető családja él (MTI Fotó: Varga György)

Operatőrök egy családi háznál a Zala megyei Karmacson 2016. október 20-án, ahol az október 19-én a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai által elfogott – a Teréz körúti robbantással feltehetően gyanúsítható – elkövető családja él (MTI Fotó: Varga György)

Az apa egy éven át Karmacs polgármestere volt, mandátuma azért szűnt meg, mert a képviselő-testület az önfeloszlatás mellett döntött. Az időközi választáson mást választottak polgármesternek a szavazók.

A helybéliek a TEK elfogási akciójáról nem sokat tudtak, ugyanis azt az utcarészt, ahol a család háza áll, lezárták az akció idején. Azt többen is elmondták, hogy a történtek miatt leginkább a férfi családját sajnálják, hiszen a gyanúsítás leginkább nekik árthat.

P. László beismerte

A főügyészség az idei év februárjának 20. napján azt közölte, hogy a gyanúsított „lényegében” beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az M1 aktuális Híradója úgy értesült, hogy azt ismerte el: ő látható a térfigyelő kamerák felvételein, illetve övé volt az a hátizsák, amelynek a maradványait megtalálták a helyszínen. Ügyvédje szerint P. László a kihallgatásokon azt mondta, hogy ő készítette az eszközt, ő helyezte el és ő hozta működésbe.

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én. A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg a magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű férfit a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Nem sokkal később bejelentették, hogy Brunner Tamás nem védi tovább a gyanúsítottat.

Pénzt akart, folytatta volna

Két hónappal ezelőtt, augusztus végén meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantás miatt előzetes letartóztatásban levő P. Lászlót. Keresztes Imre főügyész azt közölte: a gyanúsított egymillió eurót kívánt a Belügyminisztériumtól további robbantások elkövetésével fenyegetve megszerezni.

A gyanú szerint P. László a robbantást követően e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni.

Budapest, 2017. április 20. A 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik el a tárgyalásról a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2017. április 20-án. A bíróság három hónappal meghosszabbította a férfi előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik el a tárgyalásról a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2017. április 20-án. A bíróság három hónappal meghosszabbította a férfi előzetes letartóztatását.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A főügyészség szerint P. László azzal fenyegetett, hogy a rendelkezésére álló nagy mennyiségű robbanóanyaggal emberi életek kioltását eredményező robbantások fognak történni, ha nem teljesítik a követelését. A férfi meg akarta szerezni a járőrök szolgálati fegyverét is.

A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a detonáció 2,5-3 méteres körzetében tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, a távolabb lévők testi épsége, egészsége pedig jelentős veszélybe kerüljön. Erre tekintettel a főügyészség már előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúját közölte P. Lászlóval – ezért a bűncselekményért már életfogytig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Megszólaltak az áldozatok – először és utoljára

A robbantásban életveszélyesen megsérült két rendőr 2016. október 18-án hagyhatta el a kórházat, ezután kezdődhetett meg rehabilitációs kezelésük. Idén nyáron, nyolc hónappal a merénylet után egészségesen jelentkezett szolgálatra mindkettőjük.

Orbán Viktor miniszterelnök köszönti a 2016 szeptemberében történt Teréz körúti robbantásban megsérült egyik rendőrt, Vantara László törzsőrmestert (b) a rendőrség állományába kinevezett tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén és a rendőrség új szolgálati gépjárműveinek szemléjén a fővárosi Hősök terén 2017. október 9-én. Jobbról Pintér Sándor belügyminiszter. MTI Fotó: Kovács Tamás

A police.hu oldalon A hősök visszatértek címmel közölték a Zsaru Magazin által a két törzsőrmesterrel, Andirkó Szabinával és Vantara Lászlóval készített fényképes interjút. Azt írták: a járőrpárban örök emlékként hagytak nyomot a történtek, de „dolgozni akarnak”. Leszögezték: az érzéseikről, emlékeikről többé nem kívánnak nyilatkozni.