Tuzson: Veszélyes tervvel állt elő Brüsszel

 

Újabb betelepítési kvóta került elő, és már a héten dönthetnek róla. Az új brüsszeli terv lehetővé tenné a bevándorlók állandó, automatikus szétosztását az Európai Unióban, felső korlát nélkül. Már nemcsak a menekülő emberek, hanem a gazdasági bevándorlók beengedése is napirenden van. Itthon közben zajlik a nemzeti konzultáció.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: már javában zajlik a konzultációs ívek kipostázása, egészen november 10-ig tart majd. A megválaszolt kérdőívet november 24-ig lehet visszaküldeni.

A nemzet számára rendkívül fontos kérdésről van szó, így arra kérnek mindenkit, töltsék ki a kérdőíveket – fűzte hozzá az államtitkár.

Hozzátette: a Helsinki Bizottság – amely 300 millió forintos támogatást kapott Soros Györgytől – egy olyan jogi támadást indított, melynek célja, hogy megakadályozza a nemzeti konzultációt. A szervezet ideiglenes intézkedést is kért a konzultáció felfüggesztésére, egyébként pedig „mondvacsinált indokkal” személyiségi jogi pert indít – fűzte hozzá, kiemelve, hogy a támadás az emberek véleménynyilvánítási szabadsága ellen is szól.

Sajtóhírek szerint Soros György saját alapítványának 4800 milliárd forintnak megfelelő összeget utalt át, vagyis ekkora összeg áll rendelkezésre arra, hogy folytassa harcát – fogalmazott Tuzson Bence.

Csütörtökön döntenek az uniós áttelepítési keretrendszerről, amely kötelező érvényű átvételi mechanizmust jelent.

Korábban Magyarország elvesztette a pert a felső határt megszabó kötelező betelepítési rendszerrel kapcsolatban, ebben pedig ki lehetett volna mondani, hogy Brüsszel központi döntéssel, megkerülve a nemzetállamokat nem hozhat ilyen döntést – fogalmazott Tuzson Bence, hozzátéve: miután Magyarország elvesztette a pert, felgyorsult a folyamat és az új keretrendszer egy állandó betelepítési mechanizmus létrehozását jelentené.

Kiemelte: a felső korlát nélküli betelepítési rendszert arra is kiterjesztenék, akinek még nincs is menedékjoga.

Nagyon veszélyes folyamatról van szó, mivel ha valaki belépett az Európai Unió területére, akkor onnan elvinni már szinte lehetetlen lesz – húzta alá az államtitkár.