Egy friss tanulmány szerint a mississippi avagy csukaorrú aligátorok az Atlanti-óceán, illetve a Mexikói-öböl partjai mentén kisebb cápákat és tüskésrájákat fogyasztanak. Ez az első kézzelfogható bizonyíték a ragadozófajok találkozására.
James Nifong, a Kansasi Állami Egyetem kutatója és Russell Lowers biológus a Southeastern Naturalist folyóiratban publikálta tanulmányát a jelenségről.
Nifong szavai szerint megfigyelték, hogy a hüllők négy új cápafajt és egy új tüskésrájafajt (Elasmobranchii alosztály) emeltek be menüjükbe. Ezelőtt csak néhány megfigyelés állt rendelkezésükre a Georgia állam partjai mentén található egyik szigetről, de az új eredmények szélesebb területet ölelnek fel: Georgia atlanti-óceáni partvidékétől a Floridai-félsziget körüli vizeken át a Mexikói-öböl vidékéig.
Mississippi aligátor. (Fotó: AFP)
Az édes- és sós vízi különbségek ellenére, Nifong szavai szerint igen gyakori, hogy a cápák és ráják ugyanazon területeken osztoznak az aligátorokkal. Sok fajuk úszik az édesvizekbe, ahol aztán az opportunista hüllők nem tudnak nekik ellenállni. Bár az aligátoroknak nincsen sómirigyük, mint a valódi krokodiloknak, igen leleményesek, és megtalálják az utat édesvíz és tengeri környezet között.
„Az aligátorok a magas sótartalmú környezetben megkeresik az édesvizet. Amikor sok a csapadék, felszippantják az édesvizet a sós víz tetejéről, amivel meg tudják hosszabbítani tartózkodásukat a sós vízi környezetben” – magyarázza a kutató az egyetem közleményében.
Az aligátorok menüje általában rákfélékből, csigákból és halakból áll, de mivel opportunisták, a cápák is könnyen áldozatukká válhatnak. A szerzők szerint eredményeik felvetik a kérdés, vajon milyen fontos szerepet töltenek be a cápák és ráják az aligátorok táplálkozásában, illetve, mivel jár a veszélyeztetett fajok állománykezelését érintően a fiatal cápák ilyetén elhullása.
A szakemberek több mint 500 élő aligátor gyomortartalmát vizsgálták meg, emellett GPS-nyomkövetővel is ellátták őket. Ezáltal nyomon tudták követni mozgásukat, és kiderítették, hogy a hüllők az édesvízi élőhelyek és a tölcsértorkolatok között ingáznak. Eme utóbbiak részben zárt, part menti víztömegek, ahol az édes- és a sós víz keveredik, gyakran cápaóvodák otthonai.
Illusztráció – Szürke szirtcápa. (Fotó: AFP)
Nifong szerint a ragadozók egymás ellen fordulásának gyakorisága valójában a testméretek függvénye. Ha egy kisebb cápa úszik el az aligátor mellett, és a hüllő úgy érzi, le tudja teríteni, akkor támadni fog; viszont néhány korábbi történet szerint a nagyobb cápák sem riadnak vissza a kisebb aligátorok elfogyasztásától.
A kutató alaposan beleásta magát a témába, és a kései 1800-as évekből is talált beszámolókat, amelyek áradás és dagály után a partra mosódott cápák és aligátorok harcát írják le. Az egyik cikk például feleleveníti, hogyan vonzotta a cápákat az aligátorok által megölt halak vére a helyszínre. Amint az aligátorok a vízbe sodródtak, a cápák lecsaptak.
