Origo: Gyurcsányék cége több baráti kölcsönt adott Czeglédynek

 

Az Origo birtokába került dokumentumok szerint Gyurcsány Ferenc feleségének a cége nem egy baráti kölcsönt adott az előzetesben ülő Czeglédy Csabának, így az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúja is felmerülhet az Altus Zrt.-vel szemben.

A DK-elnöke korábban azt mondta, hogy idén kereste meg őt Czeglédy, hogy pénzügyi gondjain segítsen, azonban az is kiderült, hogy a bukott miniszterelnök tévedett, mert Czeglédy és az Altus között tavaly jött létre egy kölcsönszerződés, ráadásul Gyurcsány arról is beszélt, hogy ők is vesztettek pénzt, miközben Czeglédyék kamatostul kifizették. Gyurcsány Ferenc egy múlt heti Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy idén tavasszal kereste meg őt a jelenleg előzetesben ülő Czeglédy Csaba, hogy adjon neki kölcsönt.

Szeged, 2017. október 13. Fegyőrök kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elé 2017. október 13-án. A bíróság két hónappal meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Szeged, 2017. október 13.
Fegyőrök kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elé 2017. október 13-án ( MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely )

Az Origo birtokába került dokumentum alapján azonban ezt a kölcsönt tavaly adta a Gyurcsány feleségének tulajdonában lévő Altus Czeglédy cégének, a Human Operator Zrt.-nek. Gyurcsány arról is írt, hogy az adóhivatal zárolása miatt egyelőre nem jutottak ők sem a pénzükhöz. A birtokunkban lévő dokumentum alapján azonban a Human Operator Zrt. 2016-ban az Altustól kapott teljes kölcsönösszeget (78 millió forint) kamataival együtt visszafizette. Így Gyurcsány Ferenc mindkét állítása megdőlt.

Mindezek után nem tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének a cége idén is adott-e kölcsönt Czeglédynek, vagy csak tavaly. Gyurcsány Ferenc többször is ellentmondásba keveredett a Czeglédy-ügyben. Nem egy baráti kölcsön volt A kölcsönügylettel kapcsolatban azonban újabb kérdések merültek föl. A DK-elnöke többször arról beszélt, hogy azért adott pénzt Czeglédynek, mert a barátja. Az Origo birtokába került kölcsönszerződés azonban egy ötoldalas, profi munka, ilyet bankok kötnek az ügyfeleikkel – a baráti kölcsönszerződések egyoldalasak szoktak lenni, s nem tartalmaznak dologi biztosítékot (bank által befogadott azonnali inkasszó) és személyi biztosítékot (Czeglédy teljes vagyonával készfizető kezesként felel a kölcsön visszafizetéséért), valamint késedelmi kamatot (10 százalék euróban) és kamatfelárat. Mindez rendszeres kölcsön nyújtást valószínűsít a két cég között, ami felveti az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenységet.

A bankbizonylatok tanúsítása szerint a kölcsönt 2016. március 2-án utalták át. Akkor 78 098 860 forintnyi kapott a Human Operator az Altustól. Ebből nem a diákmunkásokat fizette ki a Human Operator Zrt., hanem 9479,17 eurónyi hitelt fizetett vissza a számlavezető Oberbanknak. Az Altus Zrt. és Czeglédy-cége között nem egy baráti szerződés jött létre, pedig a DK-elnöke erről beszélt.

Többmilliós nyereség három hónap alatt

Vagyis a Human Operator Zrt. pénzügyi központja nem Szombathelyen, hanem az Oberbank ausztriai központjában van. Így válik érthetővé az is, hogy miért tagja a Human Operator Zrt. felügyelőbizottságának az Oberbank szombathelyi fiókvezetője. A bankbizonylatok tanúsítása szerint a Human Operator Zrt. 2016. április 15-én 50 millió forintot, 2016. április 28-án tízmillió forintot, 2016. május 20-án pedig 21 777 647 forintot (mely akkor 68.146, eurónak felelt meg), azaz mindösszesen 81 569 572, forintot fizetett vissza a 78 098 860 forint kölcsönre. Ez pontosan 3 470 713 forint haszon három hónap alatt, amit nehezen lehetne egy baráti kölcsönnek nevezni.

Csütörtökön döntenek

Csütörtökön tárgyal a Parlament a Czeglédy Csaba által megkárosított diákok kártalanításáról.

A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában emlékeztetett: az MSZP-s és DK-s politikusokat is képviselő ügyvéd, diákmunka közvetítéssel foglalkozó céghálózata, nemcsak a közterheket nem fizette meg, hanem a diákoknak is tartozik a munkabérükkel.

Gulyás Gergely azt mondta: a baloldalnak még mindig az a Gyurcsány Ferenc a meghatározó alakja, aki kölcsönt adott Czeglédy Csabának.