Minden eddiginél veszélyesebb tervvel állhat elő Brüsszel

 

Minden eddiginél veszélyesebb terv került elő a bevándorlással kapcsolatban, az Európai Parlamentben – erre figyelmeztet a Fidesz. Gulyás Gergely frakcióvezető szerint egyre közelebb van az állandó, felső határ nélküli rendszer bevezetése. Már ezen a héten szavazhat róla az Európai Parlament egyik bizottsága. Itthon közben a kormány megkapta a Helsinki Bizottság keresetét, amelyben azt kérik, hogy állítsák le a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt.

Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Helsinki Bizottság keresetlevelére reagálva elmondta, semmilyen jogi eljárással nem szabad, nem lehet megakadályozni a nemzeti konzultációt és a magyar emberek véleménynyilvánítását.

A Soros Györgyhöz köthető szervezet azért perelte be a Miniszterelnöki Kabinetirodát, mert szerintük a nemzeti konzultáció sérti a jó hírnevüket.

Tuzson Bence hangsúlyozta: a magyar kormány határozottan kiáll Magyarország érdekei és a magyar emberek véleménynyilvánítási szabadsága mellett. „Mi azt gondoljuk, hogy ez megengedhetetlen. Megengedhetetlen, hogy bármilyen szervezet Magyarországon a magyar emberek véleménynyilvánítási jogát korlátozni akarja. Ez a magyar kormány álláspontja.”

Fotó: EPA/GEORGI LICOVSKI

Fotó: EPA/GEORGI LICOVSKI

A Magyar Helsinki Bizottság elnöke már az ideiglenes határzár felépítése előtt arról beszélt, hogy a tiltott határátlépés nem bűncselekmény, és a magyar szabályozások miatt uniós jogi fórumokhoz fordulnak. Képviselőik idén februárban, az Európai Parlamentben is kritizálták Magyarország menekültügyi intézkedéseit.

Áprilisban pedig a Magyar Helsinki Bizottság védte azt a két bangladesi bevándorlót, akiknek kérelmét 2015 szeptemberében utasították el a magyar a hatóságok. A bevándorlók a civil szervezet segítségével indítottak pert a magyar állam ellen.

Brüsszelben továbbra is napirenden van a migránsok kötelező betelepítési terve

Közben Brüsszelben továbbra is napirenden van a migránsok kötelező betelepítési terve. Az Európai Parlament szakbizottsága csütörtökön szavaz a legújabb javaslatról.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az eddigi legveszélyesebb tervnek nevezte az előterjesztést. Mint mondta: az szemben áll azokkal az európai tanácsi döntésekkel, amelyek szerint még az előtt meg kellene vizsgálni a bevándorlók menedékkérelmét, mielőtt belépnek Európába.

Az eddig létező kvóta, betelepítési vagy áttelepítési program ami létezik az Unióban:

120 ezres kötelező kvóta

Létezik a jól ismert 120 ezres kötelező kvóta, ami a számok alapján kudarcot vallott, mert sem a bevándorlók, sem a tagállamok nem kértek belőle az elmúlt két évben, de Brüsszel ennek ellenére nem zárta le.

„Áttelepítési program”

Az „áttelepítési program”, ami már 2015 nyara óta működik. És az Unión kívülről – Törökországból, Jordániából, Libanonból, illetve újabban Afrikából is fogadhatnak be menedékkérőket a tagállamok.

„Új áttelepítési program”

Alakul egy „új áttelepítési program”. Itt már nem csak háborús menekültek, hanem gazdasági bevándorlók befogadását is javasolja az Európai Bizottság a tagállamoknak.

„Kékkártya rendszer”

Közben dolgoznak a „kékkártya rendszer” pontosításán is. Itt az lenne a lényeg, hogy magasan képzett bevándorlók érkezzenek az Unióba, akik szinte azonnal munkát tudnak vállalni.

„Állandó kvóta”

Mindezektől függetlenül még mindig napirenden van az „állandó kvóta”. Vagyis, ha valamelyik uniós országot megrohamozzák az illegális bevándorlók, akkor őket kötelező jelleggel szétosztaná az Európai Bizottság.