Már nem Bernd Storck a válogatott szövetségi kapitánya

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség keddi bejelentése szerint közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storckkal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával, aki a sportigazgatói posztról is, – tehát valamennyi munkaköréből – távozik.

Az MLSZ tájékoztatása szerint az elnökség „jóváhagyólag elfogadta” a szerződésbontást, egyúttal felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy soron kívül kezdjen tárgyalásokat az új szövetségi kapitány kijelölése érdekében. A válogatott november 10-én Luxemburgban, majd 14-én hazai pályán Costa Rica ellen játszik barátságos mérkőzést. A szoros határidőre tekintettel az sem elképzelhetetlen, hogy a szövetség erre a két mérkőzésre megbízott szakembert kér fel. Ebben az esetben vélhetően Szélesi Zoltánt, a válogatott másodedzőjét bízzák meg.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában elárulta, keresik Bernd Storck utódját és a megfelelő időben be is jelentik majd.

Storckot 2015 márciusában nevezték ki sportigazgatónak, majd júliusban szövetségi kapitánynak. Irányításával a válogatott nyolc győzelem mellett hétszer döntetlent ért el és tízszer kikapott, kijutott a tavalyi Európa-bajnokságra, ahol nyolcaddöntőbe jutott, de a vb-selejtezőkön a vártnál gyengébben szerepelt.

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjában játszott Magyarország - Izland mérkőzésen a marseille-i Velodrome Stadionban 2016. június 18-án. (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

Bernd Storck, a magyar válogatott kedden menesztett szövetségi kapitánya (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

Bernd Storck két és fél éve Magyarországon

Bernd Storckot 2015 márciusában bízta meg az MLSZ az utánpótlás sportigazgatói feladatkör ellátásával, nem sokkal később az U20-as válogatott edzője lett, azon a nyáron az új-zélandi korosztályos világbajnokság nyolcaddöntőjéig jutott a csapattal. 2015 júliusában őt választották Dárdai Pál utódjának a magyar válogatott élére, vezetésével – a norvégok elleni pótselejtezőn keresztül – sikerült kiharcolni a részvételt a 2016-os Európa-bajnokságon, egy 44 éve tartó átkot megtörve ezzel. A franciaországi tornán csoportelsőként jutott tovább a magyar csapat, de a nyolcaddöntőben a belga válogatott túl nagy falatnak bizonyult.

A 2018-as világbajnokság selejtezőjében már nem sikerült megismételni a korábbi sikereket, a válogatott Portugália és Svájc mögött a B csoport harmadik helyén végzett. Mégsem ez, hanem a gyengébb eredmények (döntetlen Feröeren, vereség Andorrában) és a mutatott játék okozták a kapitány vesztét, aki a októberre a szurkolók bizalmát is elvesztette.

Az MLSZ 2017 júniusában, az Andorrától elszenvedett 1–0-s vereség után még megerősítette posztján Bernd Storckot, most, négy hónappal később mégis megköszönték a munkáját.

Storck 2015 júliusa és 2017 októbere között 21 mérkőzésen vezette a magyar válogatottat, 6 győzelmet, 7 döntetlent és 8 vereséget ért el a csapattal, amely az irányítása alatt 24 gólt szerzett, 30 gólt kapott és mérkőzései 28,6%-át nyerte meg.