„Ez csak álvita a Helsinki Bizottság részéről”

 

A Helsinki Bizottság beperelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát a nemzeti konzultációval kapcsolatban jó hírnév megsértése miatt. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint ugyanakkor ez csak álvita, a jogszabályok elég világosak ebben a kérdésben.

A konzultációban idézik a szervezet egy állásfoglalásának részletét a határzárral kapcsolatban. A HB szerint a konzultáció azt a látszatot kelti, hogy általános véleményt mutat, miközben állításuk szerint ők csak egy konkrét ügyre reflektáltak.

Korábban a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: felháborító, hogy a Helsinki Bizottság jogi úton próbálja megállítani a nemzeti konzultációt.

Dömötör Csaba az MTI-nek azt mondta: úgy látszik, hogy a Soros György által támogatott szervezetek mindent megtesznek azért, hogy a magyar állampolgárok ne nyilváníthassanak véleményt a milliárdos terveivel kapcsolatban.

Az államtitkár a Magyar Idők értesülésére reagált, amely szerint a nemzeti konzultáció valamennyi kérdőívének bezúzatását és a kormányzati akció honlapjának lekapcsolását is követeli személyiségi jogaik állítólagos megsértése miatt a Helsinki Bizottság.

Budapest, 2014. május 2. Dömötör Csaba, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tart a Képviselői Irodaházban Budapesten 2014. május 2-án. A Fidesz-KDNP azon lesz a következő években, hogy a magyar fiatalok nyertesei legyenek az uniós csatlakozásnak. MTI Fotó: Kovács Attila

Dömötör Csaba. MTI Fotó: Kovács Attila

Mindent megtettek a bevándorlásért 

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője ezzel kapcsolatban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: aki elolvassa a nemzeti konzultáció szövegét és ismeri a Helsinki Bizottság tevékenységét, akkor semmilyen valótlan állítást nem talál. Ezt egyébként maga a szervezet sem mondja. Arról van szó, hogy valós tényeket a konzultáció szerintük valótlan színben tüntet fel.

A frakcióvezető kiemelte: egyértelmű, hogy az ilyen civil szervezetek, NGO-k 2015 óta mindent megtettek azért, hogy a bevándorlást az ország számára kívánatos folyamatként tüntessék fel, annak illegális formáját, a tiltott határátlépést is. Hozzátette: az ilyen esetekben is próbálták mindig a lehető legenyhébb büntetést elérni, akár nemzetközi színtéren is lejáratva az országot.

Álvita az egész?  

Alapjogokért Központ szerint a Helsinki Bizottság felvetése valójában csak álvita.

Szánthó Miklós, a központ igazgatója rámutatott: azért tartják az egészet álvitának, mert  a jog elég egyszerűen fogalmaz a kérdésben. A közszereplőknek, amilyen a Helsinki Bizottság is, fokozott kritikatűrési kötelezettsége van, akár valós, akár valótlan állítások jelennek meg róluk. Ami a bizottság esetében természetesen valósak – húzta alá az igazgató.

A szakértő arra is rávilágított, hogy a bírói gyakorlat is abba az irányba mutat, hogy közszereplőnek a velük kapcsolatban elhangzott állításokat és kritikákat jóvalta fokozottabb mértékben kell tűrniük, mint egy hétköznapi állampolgárnak. A Helsinki Bizottság részt vesz a politikai harcokban, „cserébe” pedig viszontválaszokat kap.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a HB folyamatosan álvitákat generál, pár hónappal ezelőtt például az volt a problémájuk, hogy az általuk LMBTQI-személyeknek hívott menekültek számára a magyar ellátórendszer nem biztosít külön szakpszichológiai ellátást.

Címlapi képünk illusztráció.