Elrendelték két katalán szeparatista vezető vizsgálati őrizetét

 

A spanyol központi büntetőbíróság (Audiencia Nacional) hétfőn elrendelte két katalán szeparatista vezető vizsgálati őrizetét, akiket zendüléssel gyanúsítanak.

A vádhatóság szerint Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) elnöke, valamint Jordi Cuixart, az Ómnium Cultural nevű civil politikai szervezet vezetője kulcsfontosságú szerepet játszottak az október 1-jén megtartott katalán függetlenségi népszavazás megszervezésében, amelyet Madrid illegálisnak tekint.

A katalán kormány szóvivője, Jordi Turull a két szakadár vezetőre vonatkozó bírósági döntést a „spanyol állam provokációjának” nevezte. Hozzátette: a katalán emberek viszont nem engednek a provokációknak. Turull emellett kijelentette, hogy a Sánchez és Cuixart semmi rosszat nem követtek el, mindössze békés tiltakozásokra sürgettek embereket.

A két szervezet több ezres tüntetéseket szervezett az elszakadás támogatására szeptember 20-án és 21-én Barcelonában. Az ANC és az Ómnium Cultural a vezetőik vizsgálati őrizetbe vételére reagálva tüntetéseket jelentett be keddre Katalónia szerte. A két szervezet arra kérte a katalánokat, hogy délben fejezzék be a munkát, és tiltakozzanak a vezetők fogva tartása ellen.

Kedd estére további, ettől független tüntetéseket terveznek a spanyol központi kormány katalóniai képviseletei előtt. A hétfői tárgyaláson meghallgatták a rendvédelmi szervek két magas rangú tisztségviselőjét is. A törvényszék a nap folyamán úgy döntött, hogy a szintén zendüléssel vádolt Josep Lluís Trapero Álvarez katalán rendőrfőnök szabadlábon védekezhet.

Megelőző intézkedésként útlevelének leadására kötelezték a rendőrfőnököt, aki nem hagyhatja el az ország területét, és 15 naponta jelentkeznie kell a bíróságon. Az eljárásban gyanúsított Teresa Laplana, a katalán rendőrség intendánsa is, akinél a bíróság ugyanolyan megelőző intézkedéseket határozott meg, mint a rendőrfőnök esetében. A spanyol büntetőtörvény alapján zendülés bűncselekményéért 8 és 15 év közötti börtönbüntetés szabható ki.