Radikális változások indulhatnak el az osztrák választások után

 

Szavaztak az osztrákok, győzött Sebastian Kurz pártja, azaz a konzervatív Osztrák Néppárt. Ez azt jelenti, hogy egy szigorúbb migránspolitikát ígérő kormány alakulhat majd Ausztriában, ami akár az elmúlt 50 év nagykoalíciós időszak végét is jelentheti. A Ma este vendége, Farkas Örs politikai elemző volt.

A mostani politikai átrendeződés Ausztriában nem a néppárt, illetve a szociáldemokraták kárára és javára történt, hanem sokkal inkább a tőlük balra, illetve jobbra álló erőknek a változásait hozta. A tőlük balra álló erők támogatása csökkent, a tőlük jobbra álló erők pedig erősen növekedtek – így vélekedett Farkas Örs, politikai elemző, az M1 Ma este című műsorában.

– Ezt látjuk a szavazatok számában is, és ez az, ami beleillik az európai trendbe is. Németországban is megerősödött a bevándorlásellenes, radikálisabbnak mondható jobboldali vonal, de gondolhatunk a franciákra, az angolokra, a csehekre vagy a lengyelekre; és a még le nem zajlott választások esélyeire – mondta az elemző.

Arra a felvetésre, hogy Bécs szociáldemokrata polgármestere szívesen tárgyalna az Osztrák Néppárttal a nagykoalíció folytatásáról, úgy válaszolt, abszolút nem számít rá, sokkal valószínűbb, hogy radikális változások lesznek, mint újabb koalíció a szociáldemokratákkal.

– Ha megpróbálunk olvasni a sorok között, amit a vélhetően következő kancellár mondott, abból ő radikális változásokat ígér Ausztriában. Ez elsősorban azt jelentheti, hogy lezárja az elmúlt 50 éves nagykoalíciós osztrák kormányzást. Egy olyan politikai erőt emelhet be a kormányba, amellyel közösen a hatvan százalék fölött kaptak támogatást a választóktól. Ez egy olyan újfajta politikát hoz el Ausztria életében, ami az elmúlt évtizedeken fog változtatni – magyarázta Farkas Örs.

Megérintheti a változás szele Európát

Az elemző hozzátette, ha Kurz megmarad a nagykoalíció mellett, akkor értelemszerűen nem fogja tudni végrehajtani a fentebb említett irányt, és az elemző szerint a választók is inkább ezt várják tőle, tehát nem érdemes a nagykoalícióval számolni, még akkor sem, ha a bécsi polgármester nyitott lenne arra.

A koalícióra a legnagyobb esély a Szabadságpárttal van, így a Macron-Merkel féle európai integrációs elképzelések komoly féket kaphatnak az elemző szerint.

– Az osztrák választás kimenetele azért nagyon speciális, mert a jobboldali politikai erők nem merték felvállalni Európában, hogy tőlük jobbra álló politikai erővel lépjenek koalícióra. Kurz lehet ennek a zászlóshajója, hiszen egy európai ország kormányába egy olyan pártot emel be, amely nagyon radikális bevándorlásellenes mozgalmat képvisel, ez pedig radikális változásokat eredményezhet. Emiatt Kurz ezzel kapcsolatban Európában élen fog járni – világított rá Farkas Örs.

Örülhetnek a magyarok 

Azonban az sem lenne meglepő, ha Kurz és Strache szorosabbra vonnák a kapcsolatot Közép-Európával, akár a visegrádi négyekkel. Farkas Örs úgy látja, a magyar kormány örülhet az eredményeknek, hiszen Szijjártó Péternek és Sebastian Kurznak híresen jó kapcsolata van.

A szakértő szerint tehát Kurz akár a magyar kormányon keresztül, de a a lengyelekkel, csehekkel való jó viszonya miatt nyitni fog a visegrádi négyek felé.