Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak

 

Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Dunavecsén, a program ünnepélyes megnyitóján elmondta: a kormány által 110 millió forintos forrásból meghirdetett “Kollégium Plusz” elnevezésű program célja, hogy megelőzzék a szegény családban élő gyermekek és a tartós rászorultságban élők lemorzsolódását a köznevelési intézményekből, továbbá segítsék a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javítását.

A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére, valamint a kollégiumi körülmények között megvalósuló gyermekjóléti prevenciós projektek támogatására szolgáló programot három évre, felzárkózási, megelőzési céllal hirdette meg a kormány. A felzárkózást elősegítő projekt keretében hat kollégiumban évente várhatóan 180-200 gyermek vesz részt.

Az Emmi kiemelte: valamennyi gyermek magában hordozza azokat az adottságokat, amelyek fejlesztésével és megfelelő segítséggel képes jól teljesíteni az iskolában, nevelési hátrányait képes ledolgozni és megtalálni helyét előbb a szűkebb, majd a tágabb társadalomban, a munka világában.

“A program által igazi életkezdési esélyt kapnak a gyermekek és így lehetőség nyílik arra, hogy a nyomor, a gyermekszegénység ne terjedjen tovább generációról generációra” – fogalmaztak a közleményben.