Teljesen másképp ítéli meg Magyarország és Ukrajna a helyzetet

 

Teljesen másként ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután ukrán kollégájával tárgyalt.

Szijjártó Péter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését teljesen eltérően ítéli meg, de ennél is nagyobb baj, hogy a határon túl, Kárpátalján élő magyarok is másként látják a helyzetet, mint az ukrán kormány.

Magyarországnak nem a harc a célja, hanem a megállapodás, hogy a kárpátaljai magyarok ugyanazokat a jogokat élvezhessék, mint a törvény elfogadása előtt – jelentette ki. Hozzátette: amíg azonban a helyi magyar közösség nem mondja azt, hogy elégedett a helyzettel, Magyarország nem tudja feloldani azt a döntését, hogy a nemzetközi szervezetekben nem támogatja az ukrán javaslatokat, az Ukrajnának fontos kérdéseket.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: akkor lehetne eredményes a konzultáció, ha a törvény vonatkozó részének alkalmazását felfüggesztenék.

Kifejtette: a törvényt Magyarország “hátba szúrásként” élte meg, mert sok kérdésben támogatta Ukrajnát, sokszor rizikós döntéseket vállalt, hogy segítsen a szomszédos államnak. Példaként említette a gázszállítást Ukrajnának, több tucat sebesült ukrán katona magyarországi kezelését, gyermekek üdültetését, a kötöttsegély-hitelprogramot, intézmények támogatását, és arra is emlékeztetett, hogy Magyarország követelte “az egyik leghangosabban”, hogy Ukrajnát ne várakoztassa az EU a vízummentesség megadásában.

Magyarország határon túli politikáját a határon túli magyar közösség álláspontja határozza meg

A külügyminiszter közölte: Magyarország határon túli politikáját a határon túli magyar közösség álláspontja határozza meg, és ha ők azt kérik, hogy “ne hátráljunk”, akkor Magyarország nem teszi. A hét elején kikérte a kárpátaljai magyarok véleményét, és értékelésük szerint a korábbi széles körű anyanyelvi oktatási jogaikat az új törvény csorbítja – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte: 71 iskola működése került veszélybe Kárpátalján. Az ukrán oktatási törvény szembemegy a társulási megállapodással is, bár ezt az ukrán kormány nem így látja – közölte. Hozzáfűzte: hétfőn kezdeményezik az EU-Ukrajna társulási megállapodás felülvizsgálatát.

Megjegyezte: a találkozón a lehető legszűkebb körben akarták megvitatni a két ország között jelenleg legsúlyosabb kérdést. Nyílt és őszinte párbeszédet folytattak az ügyről – mondta, hozzátéve: nagyra becsüli, hogy Pavlo Klimkin eljött Budapestre, és “ebben a rendkívül nehéz időben a párbeszéd útját választotta”.

Kérdésre a magyar tárcavezető elmondta: a készülő ukrán nyelvtörvényt és állampolgársági törvényt illetően is az lesz a magyar kormány álláspontja, ami a kárpátaljai magyarok álláspontja, és ők hétfőn “elég letörten beszéltek” a két javaslatról. Remélhetőleg nem abban a formában fogadják el a jogszabályokat, mint ahogyan beterjesztették – közölte Szijjártó Péter.

A külügyminiszter beszédét itt nézheti meg:

Nem az emberek ellen irányul az új törvény a külügyminiszter szerint

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón azt mondta: nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában. Ha egy ukrajnai állampolgár nem beszél jól ukránul, sok lehetőségtől esik el – hangsúlyozta.

Egyetlen iskola sem fog bezárni, egyetlen tanár sem veszíti el a munkáját az új törvény miatt – jelentette ki.

Pavlo Klimkin azt mondta, minden állampolgárnak a saját anyanyelvén kívül tudnia kell ukránul is. Ukrajna nyitott a párbeszédre kétoldalú és nemzetközi keretekben is – tette hozzá.

Kijelentette: nincs vége a párbeszédnek, ez csak az első része volt. Azt mondta, elégedett a mai találkozóval, a párbeszéd érveken, tényeken alapult, meghallgatták egymást.

Az ukrán külügyminiszter úgy látja, nem akarják elvenni a magyar nyelvű oktatást.

Mindkét minisztert kérdezték a budapesti ukrán nagykövetség elé a nemzeti önrendelkezésért péntekre szervezett demonstrációról. Szijjártó Péter közölte: Magyarországon demokrácia van, jogszabályok határoznak a gyülekezési és szólásszabadságról. A rendőrség megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy biztosítsa az eseményt, azt, hogy a törvényeket tiszteletben tartva tartsák meg, a magyar rendőrség szakszerűen jár el – mondta.

Pavlo Klimkin arról beszélt, hogy Ukrajnában emberek haltak meg a demokráciáért, így ők értik a demokrácia értékét, de nem helyes más országok területi integritását megkérdőjelezni.