Mi van a Soros-terv mögött?

 

Németországnak nagy szüksége lenne olcsó és jól képzett munkaerőre. Egy tanulmány szerint 2060-ig legalább 14 millió ember kellene ahhoz, hogy a gazdaság működőképes maradjon. A világ legbefolyásosabb milliárdosa pedig több pénzt, a brüsszeli bürokraták nagyobb hatalmat szeretnének - írja Kiszelly Zoltán politológus a Figyelő legfrissebb számában megjelent írásában.

Három igény találkozik a Soros-tervben – írja a Figyelő legfrissebb számában Kiszelly Zoltán. A szakértő szerint Németországnak egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány. Egy tanulmány szerint 2060-ig legalább 14 millió ember kellene  ahhoz, hogy a hiányzó munkaerő rendelkezésre álljon. Kelet-Közép-Európából ugyanakkor egyre kevesebben érkeznek, ezért Berlinnek más lehetőségek után kell néznie. Ennek köszönhető, hogy Berlin 2015 szeptemberében a schengeni szabályok felrúgásával minden szírt befogadott.

(MTI/AP/Román határrendőrség)

(MTI/AP/Román határrendőrség)

Kiszelly Zoltán szerint Soros György ebben látta meg az üzleti lehetőséget és a hónap végén már egymillió migráns Európába hozását javasolta. Később pedig kiegészítette mindezt azzal, hogy az unió vegyen fel 30 milliárd euró hitelt a migránskérdés kezelésére. A terv megvalósítását a világban tapasztalható demográfiai folyamatok is segítik. Európa lakossága ugyanis folyamatosan csökken, miközben a migránsáradat fő kibocsátó országaiban az elmúlt ötven évben ötszörösére növekedett lélekszámról beszélhetünk.

A korábbi évszázadok során is voltak túlnépesedő és elöregedő társadalmak. Korábban jellemzően Európából vándoroltak ki más földrészekre, most azonban mindez megfordult, a szomszédos földrészekről jönnének száz- és százezrek az öreg kontinensre. És amíg egyesek a népvándorlásban a veszélyeket, addig mások az üzletet vagy éppen az olcsó munkaerőt látják – írja Kiszelly Zoltán.