Lagarde: kizárt a Brexit tárgyalások sikertelensége

 

Kiemelten két témával, a Brexit tárgyalásokkal és Görögországgal foglalkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlését megelőző csütörtöki sajtóértekezletén az IMF vezérigazgatója, aki elismerően szólt a távozó német pénzügyminiszterről is.

Christine Lagarde szerint kizárt, hogy eredménytelenül érjenek véget a Brexit tárgyalások, amelyeken arról kell megegyezni, hogy milyen feltételekkel léphet ki Nagy-Britannia az Európai Unióból.

Az IMF vezetője rámutatott arra, hogy a tárgyalások során “az emberek érdeke kell hogy az első helyen álljon, és csak utána jöhet az üzleti érdek”.

Christine Lagarde emlékeztetett arra, ha mégis eredménytelenül érnének véget a Brexit tárgyalások, akkor Nagy-Britannia a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) irányelvei szerint kereskedne az Európai Unióval. Ezek az irányelvek azonban egyáltalán nem veszik figyelembe a Nagy-Britanniában élő uniós és az EU-ban élő brit emberek érdekeit.

Az EU és az Egyesült Királyság zászlói a Parlament épülete előtt Londonban 2017. szeptember 5-én (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

Az EU és az Egyesült Királyság zászlói a Parlament épülete előtt Londonban 2017. szeptember 5-én (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

Épp a napokban a Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) felhívást tett közzé, amelyben emlékeztetett arra, hogy a brit kiskereskedelmi szektor közvetlenül 170 ezer külföldi uniós alkalmazottat foglalkoztat. Ez a teljes kiskereskedelmi munkaerő 6 százaléka, ám a raktározási és az áruelosztó munkahelyeknek több mint a negyedét külföldi EU-munkavállalók töltik be.

Christine Lagarde beszélt Görögországról is. Azt mondta, hogy az IMF nem támaszt semmilyen új feltételt Athénnel szemben, most már csak azt nézi, hogy mindaz, amit Görögország vállalt, teljesíti-e. Az IMF vezetője azt mondta, hogy “Görögország és népe hatalmas munkát végzett az elmúlt években, óriási erőfeszítéseket tett, és ez csak elismerésre méltó”.

A görög adósságkezelő csomag újabb részeként júliusban az IMF 1,6 milliárd eurós készenléti hitelt hagyott jóvá Görögországnak, csatlakozva az európai intézmények által nyújtott 8,5 milliárd eurós összeghez.

Christine Lagarde szomorúnak nevezte, hogy a jövőben már nem dolgozhat együtt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszterrel. A pénzügyminiszter utoljára vesz részt az IMF/Világbank közgyűlésén, miután távozik a kormányból a szeptemberi parlamenti választások után.

Christine Lagarde már akkor együtt dolgozott Wolfgang Schäublével, amikor még maga is pénzügyminiszter volt a francia kormányban. Az IMF vezetője Wolfgang Schäublét kimagasló szakértőnek értékelte, “akivel volt ugyan, hogy nem értettem egyet, de csak elismerően tudok róla szólni”.

Christine Lagarde különösen kiemelte a német pénzügyminiszternek azt a szerepét, amit a pénzügyi válság idején játszott az euróövezet fenntartásáért. “Sokunkat bírálják, így őt is, de az irányítása alatt kidolgozott mentőcsomagot eredményesek voltak” – jegyezte meg.