Bíró Zoltán: a kultúrára is hatott a rendszerváltás

 

A rendszerváltás nemcsak a gazdasági és politikai berendezkedésre, valamint a jogrendszerre hatott, hanem a kultúrára is - közölte a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója csütörtökön Lakiteleken.

Bíró Zoltán A rendszerváltás kulturológiai aspektusai – társadalom- és bölcsészettudományi megközelítések című, az intézet, a Tolsztoj Társaság és a Lakitelek Népfőiskola által rendezett kétnapos konferencia első napján kiemelte: az átalakulás évei nagy megrázkódtatást jelentettek mindenkinek; a kultúra és az életminőség olyan módon változott, amire “azt semmiképp sem lehet mondani, hogy kedvező”. Mindez nemcsak a kulturális élet intézményrendszerét érintette rosszul, hanem a mindennapi életet, a társas kapcsolatokat, a magatartásformákat is, valójában az élet egészét – tette hozzá.

Migráció

Mint mondta, ebből kilábalva egy újabb szakasz következett, amely nemcsak a migrációt jelenti, hanem mindazt, ami azzal együtt jár – mondta Bíró Zoltán. Szavai szerint már-már térfoglalás, háborús helyzet áll elő, és ebben a “háborúban” Európa ráadásul önpusztító magatartást tanúsít. A főigazgató szerint Európa keleti fele még mindig erőteljesebben áll a lábán, mint a nyugati. Ez előny, de feladatot is jelent: még az is lehet, hogy Európát éppen a keleti fele menti meg – fűzte hozzá. Véleménye szerint ebben a helyzetben szerepe lehet a magyar-orosz kapcsolatoknak, találkozóknak, kerekasztal-beszélgetéseknek, konferenciáknak.

Orosz kapcsolatok

Szűcs Olga, a Tolsztoj Társaság elnöke, a Debreceni Egyetem, Szlavisztikai Intézet egyetemi docense előadása után az MTI-nek elmondta: a 2011 májusban alakult Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület célja hozzájárulni a magyar-orosz politikai, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális kapcsolatok fejlesztéséhez. Céljuk továbbá a két ország civil társadalmi kapcsolatainak erősítése, fórum biztosítása a közös kulturális és keresztény értékekből fakadó együttgondolkodásra, valamint reális Oroszország-kép kialakítása a magyar közvéleményben és Magyarország népszerűsítése Oroszországban.

Arról is beszámolt, hogy az ifjúság minden rétegének szerveznek programokat: az általános iskolások számára mesemondó versenyt szerveznek rendszeresen, ahol a magyar gyerekek oroszul, az oroszok magyarul mondanak verseket. A középiskolások számára rendezett kulturális vetélkedőn is évről évre egyre többen vesznek részt – közölte. Egyetemistáknak műfordító-, valamint drámatábort tartanak.