Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a brüsszeli merényletekkel összefüggésben

 

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a tavaly márciusi brüsszeli terrorcselekményekkel összefüggésben - jelentette be szerdán a belga szövetségi ügyészség.

A 39 éves, belga állampolgárságú Brahim T.-t feltehetőleg kedden fogták el, amikor sajtóbeszámolók szerint a hatóságok tucatnyi helyszínen tartottak házkutatást a brüsszeli régióban – írta a Le Soir című helyi napilap.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a férfi ellen terrorszervezetben való részvétel, terrorista gyilkosságok és terrorcselekmények kísérlete miatt indult eljárás, további részleteket azonban egyelőre nem közöltek.

2016. március 22-én a belga fővárosban két helyszínen is terrortámadást hajtottak végre. A 32 ember halálát okozó robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett. Az országban azóta is hármas, azaz “súlyos” fokozaton tartják a terrorkészültség szintjét, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős.