Szakértő: nem fegyveres beavatkozásra gondolhatott Trump

 

Az amerikai elnök Twitter-üzenetében azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet - emlékeztetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 hírcsatorna műsorában.

Az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy megegyezés jöhet létre és a jelenlegi status quo még sokáig fennmaradhat a Koreai félszigeten – közölte Csoma Mózes. Mint elmondta: a fegyveres beavatkozás első jele az lenne, hogy megkezdik a külföldiek evakuálását Dél-Koreából, ahol a többi között 150 ezer amerikai, 40 ezer japán állampolgár, sok európai és mintegy egymillió kínai él. Ám egyelőre ennek semmi jele nem tapasztalható.

Ugyanakkor miközben vannak olyan országok, amelyek felvetették, hogy a feszültség miatt távol maradnának a 2018-as dél-koreai téli olimpiáról, az Egyesült Államok határozottan kijelentette, hogy részt vesz rajta. Ez szintén nem egy fegyveres beavatkozás előjele – fűzte hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump novemberben távol-keleti körútra indul és felkeresi Kínát is. Ez alkalmat adhat, hogy alacsonyabb rangú amerikai és észak-koreai diplomaták tárgyalásokat folytassanak a kialakult helyzetről. Szintén a tárgyalásokra utal Rex Tillerson amerikai külügyminiszter korábban Kínában tett kijelentése, amely szerint három csatornán is kapcsolatban állnak az észak-koreai rezsimmel. Vagyis a kulisszák mögött tárgyalássorozat zajlik – mondta Csoma Mózes.