Árva pele cseperedik a Budakeszi Vadasparkban

 

Augusztusban, egy szokásos madárodú-ellenőrzés során a Budakeszi Vadaspark állatgondozói pöttöm pelét találtak a vadaspark körüli erdőben. Alaposan mérlegelték túlélési esélyeit – anyja vélhetően elpusztult –, majd úgy döntöttek, magukhoz veszik és megpróbálják „kézből” felnevelni a csukott szemű állatkát, amely a Panna nevet kapta. Mostanra szeme már kinyílt, farka szépen lompossá vált és testsúlyát is megduplázta.

A Magyarországon őshonos nagy pelék táborát erősítő Pele Panna jelenleg langyos kecsketejjel tömi pocakját, és rostban gazdag gyümölcsöket is előszeretettel fogyaszt – írja közleményében az intézmény.

Pele Panna. (Surányi Linda - Budakeszi Vadaspark)

Pele Panna. (Fotó: Surányi Linda – Budakeszi Vadaspark)

A közlemény szerint a gondos nevelőszülői szakértelemnek köszönhetően makkegészséges, és alig várja, hogy a Budakeszi Vadaspark nemrégiben indított óvodapedagógiai programja keretein belül a felelős állattartás szabályainak megismertetésében segédkezhessen a vadaspark munkatársainak, és minél több gyermeknek mutathassa meg magát.

A Budakeszi Vadaspark állatgondozói Pele Panna esete kapcsán egyúttal ismételten fel szeretnék hívni a természetkedvelők és az állatbarátok figyelmét, hogy az ehhez hasonló esetekben a kis vadállatok „elhagyatottságának” megítélése tapasztalt és kompetens állatgondozó szakember feladata – hangsúlyozzák a közleményben.

Pele Panna. (Surányi Linda - Budakeszi Vadaspark)

Pele Panna. (Fotó: Surányi Linda – Budakeszi Vadaspark)

A vadasparki kézből nevelt vadállatoknak legtöbb esetben a gondozók áldozatos munkája és szakértelme biztosítja a túlélést és az új esélyt az életre, azonban megfelelő felkészültség és tudásanyag nélkül a vadállatok otthon nevelése nem lehet sem eredményes, sem kellően megalapozott, sem felelősségteljes.