Melyik az okosabb? Az Apple vagy a Google?

 

Úgy tesztelték a nagy gyártók mesterséges intelligenciájának az IQ-ját, mint az emberekét. Íme, az ember-gép, gép-gép összevetés.

Ha próbálgattuk már (angolul) a virtuális asszisztenseket, a Siri-t, a Cortana-t vagy éppen a Google-t, akkor kiderülhetett, hogy ugyan hasznosak és segítőkészek, de néha lehangolóan buták, s az alapvető parancsokat sem értik.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kínai kutatócsoport tagjai, Feng Liu, Yong Shi, Ying Liu szabályos, emberi IQ-tesztnek vetették alá a mesterséges intelligenciával (MI vagy AI – Artificial Intelligence) dolgozó virtuális asszisztenseket, hogy megtudják, mennyivel okosabbak egy általános iskolás gyereknél.

Vizsgálták többek között az Apple Siri, a Google Home, a Microsoft Bing és a kínai Baidu kereső intelligenciahányadosát.

Ki a legokosabb közülük?

Sajnáljuk, Siri, de a tavaly publikált tanulmány szerint a Google rendszere sokkal intelligensebb, mint az Apple Siri, a Microsoft Bing, vagy éppen a kínai Baidu.

2016-ban a Google AI-je (beleértve a Google Home-ot) 47,28-as IQ-val rendelkezett, a Baidu 32,92-essel, a Bing 31,98-assal.

Az Apple Siri-je pedig az utolsó helyre került 23,94-es IQ-val.

A szerzők szerint még a legjobb virtuális asszisztens, a Google-é is, alatta marad a 6 éves emberpalánták 55,55-ös értékének.

Ezzel szemben egy átlagos 18 éves ifjú a 97-es IQ-jával közel kétszer okosabb, mint a Google AI-je.

Talán nem kell félni, hogy robotok átveszik felettünk a világot… Még.

A tanulmány teljes terjedelmében elolvasható és letölthető innen.